A Microsoftos példád pl. teljesen helytálló, hiszen az MS és Bill Gates már több évtizede szálka a számítástechnika szemében és a Microsoft tette tönkre a PC ipart, ill. nélkülük nem tudni hová vezetett volna, de biztosan előrébb tartanánk. 1980-ben mikor az IBM kidobta a PC számítógépet akkor nem azért tette, mert jó ötletnek gondolta, hanem kb. vhogy úgy, h csináljunk vmit ha már mindenkinek van nekünk is legyen, de egyébként szartak magasról erre a projektre, hiszen a mainframe gépeikkel milliárdokat kerestek ( dollárban). Egyszerűen fogták magukat és szétnéztek a gyárban, van-e vmi személyi géphez hasonló dolog, és valahol egy régi pókhálós sarokban találtak egy pár főből álló részleget, akik pont ilyesmit barkácsoltak és ezt a masinát dobták piacra. Az első IBM PC, de eléggé kókányolt cucc volt, prociként egy Intel 8008-as volt benne, amit amúgy rendőrlámpák vezérlésére terveztek. Voltak még több hiányosságai is, úgy kéne elképzelni ,mintha mondjuk egy autóban minden keréknek saját kormánya lenne és csak azzal lehetne forgatni. Mellesleg a mai gépek is nyögik sokszor ennek a cuccnak az örökségeit. A 640KB-os memóriakorlát biztos ismerős mindenkinek ha más nem is. Nagyon sokáig ( még a 90es évek közepén is Win95 és Win98 idején) is megvolt és a gép ha a fene fenét eszik sem volt hajlandó többet kezelni csak ún. dirty hackekkel, azaz kerülőutakon memórialapozás meg szerencsétlenkedés olyan dolgokkal, h QEMM, EMM386 és társai, ami amúgy rendesen lassította is a gépet.
És igen ehhez a géphez op. rendszerét az MS adta, megvette a CP/M rendszert majd továbbadta sajátjukként, az IBM pedig időközben kijavította a hibákat benne és használta. Itt már különböző tisztességtelen és törvénytelen piaci magatartással tudták elérni, h más op. rendszerét itt tudtak monopóliumra szert tenni, aztán a Win95 piacra dobásánál a spanyolviaszt is feltalálták, vagyis, h pusztán jó marketinnggel a dobozolt fost is el lehet adni. Agyon kell reklámozni és akármilyen kalap szar a termék ( ahogy a Win95 esetében volt), sőt nem is hasonlít arra amit állítottunk róla akkor is.
Mi lett volna ha az MS nem kerül ilyen helyzetbe? Hiszen mindig olyan szerencséje volt, ami példátlan a történelemben. 1982-ben kijött C64 pl. mérföldekkel fejlettebb volt mint a PC. DE mé az Amigák is 1985-ben. mi történt volna ha az Atari mégis csak elkészíti PC-re a GEM rendszerét? Tuti lenyomta volna a Windowst.
A holdraszállást pl. kb. két C64 processzorteljesítményével meg tudták oldani. Ma pedig mindenki gépében ott csücsül legalább egy 300W-os táp, ami csak arra kell, h árammal lásson el egy brutális teljesítményű processzort és alaplapot és társait, azért, h a Windows elviselhető sebességgel fusson. Amire pedig az idő nagy részében használnánk elég lenne ennek töredéke is. Nézd csak meg pl. egy sima mp3 lejátszó mennyit eszik.
Egyébként lehetne még Gatesről és az MS-ről mesélni, vannak még érdekes történetek amiről nem beszélnek, pl. h egyáltalán nem szerény kezdetektől indult az MS, volt több ötlete is, ami befürödt ( Traff-oData), A nyíltlevél a hobbiprogramozóknak amit Gates írt, A sajátjaként eladott Basic fordító története, de mivel ez itt off és már így is eleget offoltam most nem, de ha valakit érdekel leírhatom, a szakmabeliek egy része tud erről meg lehet nézni utána lehet járni, csak ne a Wikipédián tegyétek, mert ott elég sok dezinformáció van erről ( az angolon is).