Ja igen, kifejtem jobban, amire gondolok: láttam pár dobszólóját valami clinicen, és nagyon tetszett, látszik rajta, hogy mindent tud... technikailag. De a zenénél egyrészt meg is van kötve (legtöbbször sessionködik), másrészt nincsenek kreatív ötletei, tehát a tudása olyan, mint annak a fekete öves karatésnak, aki a sikátorban megtámadva alulmarad a csövesekkel szemben, hiába használja fel az összes tanult mozdulatot: oda akkor valami más kéne.
Amúgy a legtöbb dobos - és csak gyanítom, hogy bármilyen hangszeresre rávetíthető - így áll, mint a fentebb említett karatés.
Sosem fogom elfelejteni, és bár OFF, de leírom, mert most valahogy idevág: amikor voltam egy dobos bemutatón, ahol fellépett Dörnyei Gabi és Dom Famularo, ott volt a nézők között Pasquale, aki az egész után azt mondta nekem, hogy: látod, hiába tud mindent ez a Dörnyei (akitől mellesleg leesett az állam, és a mai napig ott van a padlón - Simple), csak bevett, ssőt lopott dolgokkal kápráztatta a közönséget, viszont ez a showman csapkodott össze-vissza, legalábbis úgy tűnt soxor.... de SZÍVBŐL JÁTSZOTT, ÉS EZ A LÉNYEG!!!!!!
Na akkor elhatároztam, hogy nem tanulok dobolni...:)))) Nem, ez csak poén, és én magamat nem is hasonlítom senkihez, de törexem, hogy az adott zenéhez illően a legjobbat nyújtsam, ezért - és tudom, hogy ezt szeretik is bennem - teljesen máshogy dobolok itt, és máshogy ott. Amottról meg már ne is beszéljek. (Mármint nem a Carcassosról:) Szóval DeGrasso egy sessionist szív nélkül, Menza meg egy kissé csapodár, de pontos szívvel ütő bácsi. (És érdekes, hogy ez pont a saját szóló albumán nem érződik annyira, mint mondjuk a Memorainen.)