A hívők nem érzik feljogosítva magukat semmilyen erőszakos cselekedetre.

Ha valaki megérti, hogy mi miért van, akkor azok a "korlátok" teljesen egyértelműek, és nem frusztrálnak.

Talán egy nem hívőnek nehezebb ezt felfogni, de a hit inkább felszabadít, szabadságot ad. Szabadságot arra, hogy adott helyzetben ne az ösztöneink sugallata alapján cselekedjünk (azaz rabságban), hanem eldönthetjük, hogy mást is tehetünk. Mást, ami az adott pillanatban esetleg rosszabbnak tűnik, ám hosszab távon előnyünkre szolgál.

Hit nélkül csak az ösztöneink diktálnak: mi jó az adott pillanatban nekünk. Ez rabság. Nem tehetünk mást, csak folyton azt, ami nekünk éppen jólesik. Ezt hajlandóak vagyunk szabadságnak vélni. Ez az igazi átverés. Ebből csak az istenben való hit segítségével szabadulhatunk. Ílymódon, ha az adott esetben az ösztönünk erőszakot diktálna is, mi válaszhatjuk a jobbat, az erőszakmentességet, ami rosszabbnak tünik számunkra, végső soron mégis jobb.