Egyrészt add el az órádat, mert négy év alatt csak egy percet mért.
Másrészt Gyurcsány, ha szeretem, ha nem, Magyarország miniszterelnöke volt. És bban, hogy Magyarország ott tart, ahol, nem kis része van, hogy vezénylőtábornokoddal az élen nem bírjátok lenyelni, ha baloldali kormány regnál Magyarországon.
Harmadrészt reméle, erősen bízom benne, hogy a magyar baloldali elit sokkal felelősebben fog hozzáálni egy jobboldali kormányhoz ellenzékben, ami által nem kell fölösleges fikázásokra pazarolni az energiát, mégjobban meghosztani az amúgy is megosztott országot, és az ellenzék állandó farkas-kiabálása miatt nem lesz a szavuk annyira hiteltelen, mint a mostanié, hogy akkor sem hisszük el, ha tényleg jön a farkas.
Negyedrészt Bajnai Gordont, (ha már megemlítetted,) mint 2002. óta mindegyik baloldali miniszterelnököt, már beiktatása előtt ki akarták pöckölni. Most úgy néz ki, hogy kitölti 2010-ig az idejét, nem népszerűsködésre koncentrál, hogy újraválasszák, hanem az ilyen idétlen, fárasztó pártpolotikai pofozkodáson felülemelkedve valóban az ország érdekében - "csak" kormányoz. És a kormánya még azt is megteszi, hogy az IMF hitelmegállapodás fél évvel meg legyen hosszabbítva, mikor is - bárhogy alakulnak a dolgok - nem ők fognak kormányozni. Az ilyen embert tartom államférfinak, és nem azt, aki tökösmákoskodik.
Ha gondolod, tudok egy jó órást - vagy szemészt, ha esetleg az kéne...