A két "lassú" 117V-os motorokat, meg nemes egyszerűséggel sorba kötöm:-)

Én azért ezzel vigyáznék, a következõk miatt:

A motor áramfelvétele a terheléstõl függ. Ha a két motor nem egyformán terhelõdik, akkor a jobban terheltnek nõne az áramfelvétele (lecsökken az impedanciája), de mivel az áramfelvétel nem tud nõni, a csökkenõ impedancia miatt a rá jutó feszültség kezd el csökkenni. Ennek hatására a motor nyomatéka csökken, majd megáll. Ekkor az impedanciája már egészen kicsi és szinte a teljes 230 V a másik motorra kerül, ami tiltakozását füstjelekkel fogja kifejezésre juttatni.

A helyzet kezelésére két megoldást látok, egy kevésbé elegánsat és egy elegánsabbat. A kevésbé elegánsnál mindkét motornál egy-egy soros ellenállással kell beállítani normál terhelés mellett a motor feszültségét. Hátránya, hogy a motor indítónyomatéka csökken, az ellenállás pedig fûti a dobozt, és nem is kicsit.

Az elegánsabb megoldás az, hogy egy akármilyen, 10-15 W-os, primer oldalon középleágazásos trafót kell szerezni (akár egy "békebeli", 110/220 V-os csengõreduktort) és azt a rajz szerint bekötni (elnézést a ronda rajzért).

Ha minden szép, állandósult az üzemállapot és mindkét motor a névleges fordulatszámon forog, akkor a trafó gyakorlatilag terheletlen, Indításkor, vagy ha a terhelés aszimmetrikussá válik, akkor viszont autotrafóként "kiközepeli" a hálózati feszültséget, és biztosítja, hogy egyik motor se kapjon a névleges értéknél többet, illetve, hogy mindegyik megkapja az adott teljesítményhez szükséges feszültséget. Autotrafóként jelentõsen nagyobb teljesítményt tud elvinni, mint ha külön primer és szekunder tekercselése volna, és ráadásul itt a terhelés is csak rövid ideig jelentkezik. Ugyanennek a trafónak a szekundere adhatja például a tápfeszt a Leslie vezérlésnek.