Egy szociológus egyetemi tanár nem ismeri a magyar társadalom évszázadokon át legnagyobb számú közösségének lélektanát.
A magyar paraszt a nappal ébredt, lelkében a tettvágy virradatával s tudta, amit Ő most sem, hogy a testben az erő a pirkadattal mozdul. Nem kellett neki lefektetett szabályok, mintahogy a szőlőművelő is ismerte a valószínűség számítást, nem kellett neki szellemben emelt hősvár, az élete volt a mindenség szabálya.
Minden korban és az emberi agyban lejátszódó hatalmi manipulációktól mentesen tudta szolgálni alázattal az örök törvényeket. Szemében az élet Szent-tehén volt, soha nem irányult gondolatában többre, mint önmaga és családja fenntartására. A hatalom hatott rá, mint zsákmányra a csordába tömörült vad azonképpen, hogy többet termeljen az élhetetlen, gyenge emberek számára előteremtve számukra is az élet alapszükségleteit. Az emberi fejlődéssel, az önök által képzelt társadalmi tudatossággal, eljutottak arra a szintre, hogy magyarázatokat gyártsanak arra a gyarlóságra, amit művel az öntörvényű emberiség. A biológusok és gondolom a fizikával, kémiával foglalkozó tudósaik közben felfedezik a kicsi és a nagy, az egyszerű és a bonyolult közötti azonosság törvényszerűségeit. Ha a nappal nem ébredsz és nem alszol éjjel felborítod a biorezonancia örök szabályát, megbontva az ember alapműködési törvényszerűségét, így tested gnóm lelket termel a gnóm uralkodó törvényeknek és pörög a spirál, pörög, pörög.
Az alapvető életgondolat tiszteletével nevelte saját és környezetének minden gyermekét, tudta a növő szervezetnek szüksége van vitaminra, megfelelő táplálékra és ezért önellátó társadalma úgy rendezkedett be, hogy mindenkor, függetlenül a fennálló társadalmi berendezkedéstől, utódjai számára biztosítani tudta az egészséges életet. Gondoskodott környezetében a természet összhangjára, a kellő egyensúly mindenkori fenntartására. Segítette és befogadta élhetetlen egyének közösségéhez való csatlakozását, amennyiben érzékelte az ember, élet, alázat hármasságára épülő belső kényszert a megtévedt lélekben.
A magyar paraszt az ember, élet, alázat szentségén felnőtt öröktett.