3. rész


Úgy tesz mindent mint eddig, és ugyanúgy élvezi?

Így van.

Sok sportoló szeretne nagyobb személlyé átváltozni, akinek karizmája van, aki példakép. Nem akarna más lenni, mint egy pintói fiú, aki megnyerte a tourt?

Nem, nem. Soha nem akarnék más lenni, és nem keresek másik személyiséget. Fenn akarom tartani az egyszerűséget. Most jönnek a győzelmek, nagy körülöttem a felhajtás, de soha egyetlen pillanatig se akarom a „sztárok”, a gazdagok és híresek életét élni. Az emberek kedvében akarok járni, de nem vagyok köteles úgy élni, mintha egy show volna az életem.

Sok kollégája fanatikusan használja Facebook-ot, Twittert, Tuentit, vagy más közösségi oldalt. Általában a kortársai, a huszonévesek. Ön hogy viszonyul ehhez?

Jók ezek a médiumok, ha kontrolláljuk őket. Sok ember között teszik lehetővé a kapcsolatot, és ez még inkább vonzóvá teszi az emberek között. Bár ezeken a helyeket elhelyeztem a profilomat, sehol se aktív, sehol se lehet beszélni velem. A honlapomon biztosítok helyet arra, hogy üzenjenek nekem. Nagyon kevés időn van, és nem tudom erre áldozni.

A közlési mód annyiban is megváltozott a pelotonban, hogy a versenyzők jórészt angolul kommunikálnak, a bár azelőtt a „francia-olasz-spanyol” volt a hivatalos nyelv.

Ez evidens. A versenyzők többsége ma már angolul társalog. Ez annak a jele, hogy ma már az amerikai versenyzők hatnak úgy a mezőnyre, mint azelőtt az európaiak.

Amikor Verbierben megszerezte a sárga trikót, azt mondta nem ez volt a legnagyobb boldogságot okozó győzelme, hanem az, amikor az agyműtétje után 2005. januárjában megnyert egy szakaszt Ausztráliában.

Igen, akkor változott meg az életem, mindössze 22 évesen. Megélhettem volna negatívan is azokat a dolgokat, de inkább pozitívan fogtam fel. Megtanultam, hogy mindet jobban értékeljek, nemcsak a kerékpározásban, de az életben is. Attól a ponttól kezdve más ember lettem. Ez volt az áldozat, amit hozhattam.

Úgy gondolja, hogy komolyabb a kortársainál?

Egyáltalán nem. Vannak korombéliek, akik sokkal komolyabbak énnálam. Az én szakmám mindenesetre jobban szem előtt van, jobban értékelik. Könnyebb elérni a figyelmet.

Mivel tölti a legszívesebben a szabad idejét?

Mindenekelőtt nyugalmat keresek, hogy elfelejtsem a terheket, este elmegyek a barátaimmal a moziba, kártyázom, megvacsorázom a haverokkal.

Olvas?

Nem, csak egy kicsit. Csak annyi időm van, hogy néhány dolgot megnézzek az interneten.


Nem vonzzák a könyvek?

Nem, soha nem is vonzottak. Csak egy könyv hatott rám nagyon, ami befolyásolta az életemet, Armstrong könyve. Ahogy legyőzte a rákot. Ez a könyv sokat adott nekem. De ez a kicsi szabadidő, nálam a semmittevés ideje. Ilyenkor nem vágyom semmire, csak arra, hogy lógassam a lábam és ne gondoljak semmire.

Zene, iPod?

Nem szeretem az iPodot, csak akkor hallgatom, amikor az időfutamra melegítek, de akkor fontos, hogy halljam.

Mit hallgat?

Az szigorúan titkos, he, he. Nem tudom megmondani. Előfordul, hogy lassú dalokkal kezdek, aztán haladok gyorsabbak felé, hogy kiverjen a verejték. Szeretem a filmzenéket. Az a jó ha közben emelkedik az intenzitás, ahogy a bemelegítés három fázisa. Mindenre az Ipodot használom, fényképezésre is, a többi ketyerének búcsút mondtam.

Tudott egy kis időt szentelni a kanáriknak a kertben?

Mikor hazaértem egészen futólag, nem mintha nem akarnék velük foglalkozni, csak már kevesebb az időm, mint gyerekkoromban. Amikor megnyertem egy a tourt egy televíziós társaságtól kaptam ajándékba egy braco de weimar kiskutyát, rá is szánok egy kicsit a szabadidőmből. Az állatokra mindig figyelek.

26 évesen többet nyert, mint a kerékpárosok 99%-a egész életében. Azt mondják túl fiatalon kezdett győzni.

Nem tudom, hogy mit hoz a jövőm. Vannak versenyzők a pelotonban, akik 35 évesen is a maximális nívót nyújtják. Úgy tűnik, hogy egy bizonyos életkorig fogok harcolni az országúton. Akkor fogom abbahagyni, ha már nem lesznek álmaim.

Usain Bolt azt mondja, hogy egyedülálló akar lenni a sporttörténetben, egy igazi legenda. Ön is el tud mondani magáról ilyen nagy dolgokat?

Ez a dolog egyáltalán nem érint engem. Sokan kérdeznek Indurain, Armstrong rekordjairól. De ezek nem szerepelnek a terveim között. Amikor befejezem, majd meglátom, hogy mi az, amit elértem, és a mi az, amit nem, de most csak azt tervezem, hogy addig versenyzek, amíg élvezem. Ha eredményeket érek el, ez csak plusz motivációt fog adni.

A kerékpársport mindig megteremti a maga legendáit, népszerű hőseit: Ocana, Perico…

Ezek az emberek a tehetségükkel beléptek a halhatatlanságba. Azelőtt ez lehetésges volt, ha valaki megnyerte a tourt. Ma már ez megváltozott. Már nem lehetséges. Úgy látom, hogy ma sokkal nehezebb meglepni a társadalmat. Aki ma meg akarja lepni az embereket, az reklámot csinál a tévében, ez egy gépezet. És a biciklistákat már nem becsülik úgy, mint régen.

Kire néz fel a régiek közül? Federicora, Ocanára, Pericora?

Nem tudom, nem tudom. Nem tudnám megmondani. Mindegyiküknek megvolt a maga ideje.
Mindegyikük sajátos módon támadott, de egyikükkel sem tudok azonosulni.

Mi lesz 15-20 év múlva? Itt él Pintoban, a szomszédai között, a kertben gyerekek kiabálnak, sétáltatja a kutyát?

Nem tudom. Ma még nem látom a jövőt. Beszéljünk erről inkább 15 év múlva. Nem gondolkodtam még ezen. Ahogy lesz, úgy lesz.