benkodavidjanos Creative Commons License 2009.08.27 0 0 10181
egykis élménybeszámoló:

a sziget 0. napon megrendezett zare bulin minden zenekar, köztük a paso nevű bandám is 3-4 számot játszott, technikailag a magyardalnapjához hasonlított. volt külön főpróba a pecsában, előtta kaptunk backline listát, láttam, hogy b3+145, nemis vittem hangszert. ehhez képest a beálláson volt egy vk8(hangját szeretem, billentését nehezen szokom, mert egy bizonyos erősségnél nagyobb billentés esetén visszapattan) meg egy tranyós 760(asszem). mindegy, gondoltam most beállunk ezzel így, oszt majd a bulin b3. valóban ott volt a koncerten a cucc, egy külön emelvényen, a V-piano mellett, használni azonban kizárólag Pici bácsinak szabadott, a többieknek maradt a vk8+760. Persze nem hisztiztem, igyekeztem kihozni a legjobbat a lehetőségből, csak azért írom le, mert nagyon vérzett a szívem, hogy egész nap ott áll a fullos hammond setup a színpad mögött, sokan használták volna szívesen, és bizonyára sokan örültek volna, ha hallják, ehhez képest szent tehénként csak nézni szabadott. szóval erről lemaradtam.

picpbá

voltam viszont belgiumban 2 bulin, ahova repültünk, ergo helyi cuccokon nyomtam, mindkét helyen vk8+leslie. az első helyen egy 315 rotosonic volt. sok rosszat olvastam itt erről a rotoizéről, a vk8-hoz viszont elképesztően illett, nagyon élveztem a játékot rajta, erős magasai, közepei voltak, igazából nagyon közel állt az eredeti élményhez, pedig mégcsak csöve sem volt neki. a másik helyen 760 volt a vk8-al, amit lassan kezdtem megszokni(igen praktikus a rolandoknál, hogy nemcsakhogy lezlie csatlakozójuk van, de a gomjaikkal(brake, fast/slow) vezérlik is a motort). :) viszont itt az elvileg jobb leslie lényegesen rosszabbul szólt a 315-nél. persze gondolom ez a monitorhangfalaktól, a keverőtől és a leslie-k állapotátók is függ, mégis a rotosonic hangja nagyon pozitív emlékként él bennem. nem tudom, vajon függhet-e attól is a hangzás, hogy a vk8 jack-kel van ledugva egy preampba, vagy egyenesen 11 tűs kábellel a végcélba(ha igen, akkor ez is magyarázat lehet a 315 győzelmére). ha valakinek egy hasonló jellegű leslie-je eladósorba kerül, ne habozzon értesíteni a benkodavidjanos@gmail.com-on.