Nyilván, aki szó szerint akarja a Bibliát értelmezni, az súlyos bajban van, de már elég régóta bajban is lenne... Azért, mert felismerték az emberek, hogy a csillagok milyen törvényszerűségek szerint látszanak haladni, cáfolták volna egy Isten létezését? Egyáltalán, akkor gondolhatták, hogy na most aztán már tudjuk, hogy miért jelenik épp ott meg a Vénusz?
És a Kepler-törvényekkel beljebb vagyunk? Akkor most a gravitációból levezethetjük a bolygók mozgását, de miért épp azon gravitációs törvényszerűségek szerint látszik működni a világ? És ha most látjuk az evoluciós törvényeket, akkor mennyivel vagyunk máshol? Én nem látom a különbséget... Egyre jobb modelleink vannak, amik egyre szimplább alapvetésekből egyre több dolgot tudnak jól leírni és predikálni, de ez csak a modellen belül válaszol a miértekre.
(Nem tudom, ki mondta, majd zgyorfi felvilágosít: nem értettük, a biliárdgolyók miért úgy pattognak, ahogy. Addig-addig kutattunk, míg rájöttünk a törvényszerűségekre, és le tudjuk vezetni, meg tudjuk magyarázni. Végülis kiderült, a dolgok mélyén az áll, hogy a dolgok molekulákból, atomokból és részecsékből áll -- amik úgy pattognak, mint a biliárdgolyók!)
A kreacionistákat meg eleve nem értem, mert szerintem lényegesen zseniálisabb Isten az olyan, aki a fizikai világ paramétereit és kezdőállapotát úgy állítja be, hogy abból csillagrendszerek, bolygók, azon evolúció és abból pedig az ember kialakuljon; aztán az alkotó pihen... Így teremti meg a világot. A Bibliában leírt "hogyan"-okat (nem sok van belőlük) érdemes allegórikusnak tekinteni. Azért az érdekes, hogy mondjuk a keletkezés sorrendjét igen jól sorolja fel...
Ha én írok egy kis evolúciós programot, és abban jó kis lények jönnek létre, akkor azt ki teremtette? Értelmetlen-e a bennlakó lényektől, hogy ezen gondolkozzanak, azon túl, hogy felismerik a saját zárt világuk általuk megismerhető törvényszerűségeit?
A tudomány dolga, hogy adott módszertan mellett modelleket alkosson: ad egy modellt, ami többé-kevésbé jól leírja a világot.. Nem megmagyarázza, hogy "ezért működik hát így" -- ez sokak tévedése; ez csak az adott modellen belüli magyarázat. Ezt a modellt a módszertan szerint finomítja, néha teljesen újraírja. Nem mondja még azt se, hogy ez az egyetlen modell, sőt, azt sem, hogy ez az egyetlen módszertan helyes a világ megismerésére. Még azt sem tudhatjuk, hogy hasonló módszertannal egy másik bolygó lényei nem tök más modellre jutottak volna (ami persze a mindkettőnk által észlelhető jelenségek szintjén ekvivalensen modellez). Ráadásul a módszertan ismeri a saját korlátait, csak bizonyos kérdésekre tud válaszokat keresni. Ami nem falszifikálható, azzal a tudomány nem foglalkozik, a Biblia viszont annál inkább. A Biblia meg nemigen alkot modelleket.
Bár nem vagyok Biblia-fan, én úgy látom, jól megfér a kettő egymás mellett. Persze úgy, ha az ember megfelelően értelmezi a Bibliát -- de még fontosabb, ami a súlyosabb korlát: megfelelően érti, mi is az a tudomány.