scsaba1 Creative Commons License 2009.08.16 0 0 2387
Szerintem is tragikus, hogy a magántulajdont jóformán senki nem tiszteli. Nem is azzal van az igaz baj, aki 1-2 szemet leszakít, bár az sem szép dolog, hanem azzal, aki nagyüzemi szinten, életvitelszerűen műveli. Egy rokonunk parikát termeszt savanyításra. Egyik éjszaka úgy szüretelték le a parikáját, hogy a tövet kihúzták a földből, leszedték a 5-6 db nagyot, a többit félredobták, és így mentek végig az ágyás 3/4-én, gondolom annyival telt meg a zsák. Tehát nem elég, hogy lop, de még magát a növényt is megsemmisíti, nehogy utánna még teremjen akár a gazdájának, akár a tolvajnak. Emiatt nálunk már alig művelik a külterületi szőlőket-zártkerteket.

Szintén itt történt 1 hete, hogy egy másik fickó káposztát termeszt, szintén savanyításra. Ilyenkorra már szépen fejesednek a korai savanyítós fajták. Észrevette, hogy el is kezdték lopni, elég szépen (nem csak 1-1 fej). Volt olyan hülye, hogy mindenféle önvédelmi eszköz (vascső, gázpisztoly, akármi) nélkül bringával kiment őrizni a káposztáját, jöttek is a tolvajok és amikor el akarta zavarni őket, egyszerűen megkéselték. Volt annyi ereje, hogy a biciglijére támaszkodva valahogy becotorkált a lakott terület határáig. Most kórházban van, iszonyatos mákja volt, hogy a kés nem sértett meg létfontosságú szervet.

Ezek valahogy nem kerülnek be a híradásokba...
Előzmény: Törölt nick (2385)