Gondoljátok meg válasz | 2009.08.08 16:57:49 Š (16803)

Ezért voltam oly bátor miután rátaláltam erre a bizonyos riportra, mondanom sem kell, - persze volt figyelemfelhívás is ez irányban -, rögtön gutirozni támadt kedvem. (copy.: Vágó Márta) Csupán arra szerettem volna nagybecsű figyelmedet ráirányítani, hogy van olyan riporter, aki kihívásokkal küszködik a szavak megválasztását és használatát illetően az adott közegben. Móricz Zsigmond sohasem mondatott volna Rózsa Sándorral olyan szavakat, ami nem illet volna, a betyárvilág szókincsébe.

Előzmény: dr. Szophroszüné (16798)

 

A „gútirozáshoz” nem kell bátorság. A „gútiroz” (Goutiroz) szó azt jelenti Vágó Mártánál is, egyebütt is, hogy tetszik neki, ínyére van, élvezetet talál benne, kedveli, bírja, csípi, kajálja, kapírozza és így tovább.

 

Vágó Márta Szépirodalmi | Budapest 1978 | levél Londonból 1928.10.08 Š (281. o.)

Drágám, már megfürödtem, felöltöztem, rendbehoztam az ágyamat. Most újra elolvastam a verset. Szép; nem tudom a „s harapván” helyett nem volna-e természetesebb „harapván s”, de lehet, hogy túl kialudatlan és kiállott vagyok ahhoz, h. gútirozni tudjam, ha ezzel valami külön ízt akartál kihozni.

Előzmény: József Attila (Pest, 1928. okt. 1. 141. o.)

 

Itt Vágó Márta arról beszél, hogy egyelőre nincs kanala a „gútirozáshoz”. Mert nem aludt hozzá eleget, illetve mert „túl kiállott” a pszichéje. Csupán javítgatni eléggé fitt ő a költőzseni versét. A „gútirozáshoz” kiállott, a javításhoz üde, friss, tetterős a hölgyike. Ami persze röhejes dolog (egy férfi szemével nézve), így Vágó Márta akár a Szomjas oázison is publikálhatna csinált Esterházy-szövegeket, írhatna hosszan Nefertiti kukucskáló mellbimbóiról, mondhatna bármit, ugyanis, hogy minek mi az értelme, miből mi következik, illetve mi nem következik, az az „életreformer” (Valachi) nőt nem izgatja különösebben. Alapvetően az számít, hogy ő felöltözött-e már, rendbehozta-e már az ágyikót. Újabban pedig, hogy heveny filozofálás előtt „lefektette-e már a gyereket”. Vágó Márta persze legalább azt tudja, hogy mit jelent a „gútirozás” szó az életreformerek nagyszerű nyelvén. Nem is tudom, talán azért, mert még nincsen gyereke… Na, majd… majd akkor, ha lesz! Akkor már igen! Akkor már ő is eljut a bravúros Mindentudások legtetejére, akkor már ő is úgy fog gútirozni verseket, mintha nem gútirozna (vö. az a gútirozás, ami nem gútirozás).

 

Egyébként pedig a fent idézett „parodista” mondata összegészében is maga az iszonyat. Ő beszél arról, hogy ki küszködik, ki nem küszködik „kihívásokkal a szavak megválasztását és használatát illetően”, miközben leír egy ilyen mondatot: „Ezért voltam oly bátor miután rátaláltam erre a bizonyos riportra, mondanom sem kell, - persze volt figyelemfelhívás is ez irányban -, rögtön gutirozni támadt kedvem. (copy.: Vágó Márta)”.

 

Volt oly bátor rögtön kedve támadni. „Gutirozni”! Gondolatjelek között beszúr egy vallomást az ő nagymeglátásába, és már el is felejtette, hogy miként kezdte a mondatot.

Ha tehát van értelme a kijelentésnek („voltam oly bátor”), akkor annyi az „értelme”, hogy megtudjuk: a szerző nem ismeri a „gútirozni” szó jelentését. De azért kedve támad hozzá. Nyilván, mert jóízűen durmolt egész éjszaka. Persze miután lefektette a gyereket. Mert a lényeg az, hogy a gyerek csicsikáljon, mi pedig ne legyünk kiállottak (Š Vágó Márta). És kiállhatatlanok se legyünk. Mert még a végén magunk is „kihívásokkal küszködünk” majd „a szavak megválasztását és használatát illetően az adott közegben”.

 

Tegyük hozzá: az „adott közeg” a nagy Női Parodistánál azt jelenti, hogy a Mozgó Világbéli beszélgetőtársam egy vidéki bugris zsidó, akinek „nem illik a szájába” például a „capriccio” szó. Ez a „paródia” mondandója.

Igen, csakhogy Gutirozó néni ezzel is jól mellékalapált.

 

És ha már itt tartunk, megjegyzem: gyanítom, honnan a „figyelemfölhívás”.

 

Sose felejtem el, közvetlenül a cikk megjelenése után fölhívott R. Székely Julianna (azért írom le a nevet, hogy aki akarja, ellenőrizhesse), s ezt mondta a telefonba: hát, igen, igen, de meg kellett volna írni, nem igazán jó az anyag akkor (s innen szó szerint idézem): „ha a szöveg egy az egyben van áttéve a magnóról”.

Míg mások éppen ellenkezőleg: azt kifogásolták, hogy „túl lett írva”, megint mások, hogy nem felel meg a riportkészítés „újságírói alapszabályainak” és így tovább.

Mintha mi nem tudtuk volna, hogy léteznek zsurnalisztikai szabályok. Csak mi azt is tudjuk, a szabályok egyebek közt azért vannak, hogy adott esetben eltérjünk tőlük.

Szépen összegyűjtöttük a különféle, egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírálatokat, majd jót röhögtünk az egészen. Mindösszesen hárman tudjuk, hogy a valóságban miként zajlott a beszélgetés: (1) a beszélgetőtársam, (2) a feleségem és (3) nagyra becsült személyiségem. Mindenki más csak találgat. Számomra minden kritika pontosan azt igazolja (különösen R. Székelyé!), hogy hiteles szöveget alkottunk. Tudniillik éppen nem az volt a cél, hogy egy szokvány-interjúalany és egy szokvány-riporter közötti fűrészporízű szokványsüketelést vezessünk elő a „szörnyű időkről”, hanem egészen más volt a cél. Például az, hogy bátor, tisztességes embereket néven nevezzünk, azoknak emléket állítsunk. És ami meg is történt.

Nyilván ezt rühellik a gyáva, takonyemberek, az eszmei csendőrivadékok.

 

Tehát én nem úgy veszem, hogy az idézett nick „gutirozott” volna (ha úgy venném, akkor se érdekelne egy ilyem ember „esztétikai” értékelése), hanem azt állítom, hogy a furkója nem volt tekintettel az adott tárgyra, ezért próbált szórakázva gúnyolódni olyasmin, amivel kapcsolatosan még a normálhumor is necces. (Vagy inkább éppen a „tárgyra” volt tekintettel – ki tud itt már eligazodni a sunyi „fitymagolókon”?!)

 

 

Gondoljátok meg válasz | 2009.08.08 16:57:49 Š (16803)

Csupán arra szerettem volna nagybecsű figyelmedet ráirányítani, hogy van olyan riporter, aki kihívásokkal küszködik a szavak megválasztását és használatát illetően az adott közegben. Móricz Zsigmond sohasem mondatott volna Rózsa Sándorral olyan szavakat, ami nem illet volna, a betyárvilág szókincsébe.

Előzmény: dr. Szophroszüné (16798)

 

Akinek ekkora a szája, annak minimum tudnia kell, vagy legalábbis nem ártana, ha eszébe jutna: Móricz soha nem készített interjút Rózsa Sándorral. Sem szokványosat, sem a szabványostól eltérőt.

A Borda Emil-Rózsa Sándor párhuzamról pedig konkrétan annyit: én ismerem Borda Emilt is, ismerem (a szövegei alapján) Babarczy Esztert is, ezért tudom, hogy igazán az lett volna sértő az öregúr számára (morálisan is, intellektuálisan is), ha nem a betyárral, hanem Babarczy Eszterrel állítják párhuzamba. Magyarán: Babarczy ennek az embernek a bokájáig nem ér föl, sem szellemileg, sem erkölcsileg.

És ezt megint minden indulat nélkül, tárgyszerűen mondom, merthogy én beszélgettem „Rózsa Sándorral”, nem más.

 

Több tucat interjút készítettem annakidején. Ellenőrizhető: nincsenek bennük sablonok, patentok, minden szöveg egyedileg jellemzi (szerintem megfelelően jellemzi) az interjúalanynak nem csak a szóhasználatát, hanem a személyiségét is. Többen közölték a kézirat elolvasása után, s szinte mindannyian így fogalmazva: „ennyire, ilyen mélységig még soha senki nem értette meg azt, amit mondtam”. Tudniillik nem csak azt írtam le, amit mondott, hanem azt is, amit mondani akart – volna, ha prompt eszébe jutott volna a megfelelő kifejezés. Szerintem a riporternek nem az a dolga, hogy a „nyilatkozatot” írja le, hanem az, hogy úgy szólaltassa meg az interjúalanyt, ahogyan az otthon, a feleségével, vagy a haverjaival beszélget. Vagyis hitelesen.

 

Leírok még egy nevet, mert ez is tény: a Mozgó Világnál egy ízben Bognár szerkesztő erősen hitetlenkedett, mondván, hogy ő személyesen ismeri Székely Évát, aki pedig „ilyesmit nem mondhatott, mert nem illik a szájába a szöveg”. Mármost az a vicc, hogy azt a dolgot speciel éppen mondta, és éppen úgy mondta Székely Éva, ahogyan leírtam, ti. velem Székely Éva sok olyasmit közölt, amit egy átlagsuvernyák szerkesztőnek, újságírónak nem mondott volna el. (Még a Mesterről is sok mindent mesélt.) Mert én már csak egy ilyen pasi vagyok; ha akarom, előttem megnyílnak a csajok, korra, státusra való tekintet nélkül.

Sőt nem csak a csajok.

Leírok még egy esetet, ez is jellemző. Faragó Vilmos egyszer olyasmit is mondott az egyik magnós beszélgetésünk során, melyet azután Bognár szerkesztőnek, P. Szűcs főszerkesztőnek lazán letagadott. Nekem meg azt magyarázta később, hogy jó-jó, mondta-mondta, de ő azt nem úgy gondolta. Igaz, a kéziratot háromszor is elolvasta (kétszer módosítottunk a szövegen), de ő azt akkor se úgy gondolta.

Pedig hát úgy gondolta!

Miazhogy, nagyonis! Úgy gondolta, majd azután nyüszítve csúszott (hason) P. Szűcs főszerkesztő lábai előtt a Mozgó Világ szerkesztőségének padlatán – hogy csak most, csak most az egyszer bocsássanak meg néki, és persze nem az interjúalany (Faragó), hanem a riporter (jómagam) „szélsőbalossága” miatt! Esküszöm, hogy így volt! Ráadásul, mondom, azután, hogy a kéziratot háromszor is elolvasta, s a harmadik változatot jóváhagyta. Én pedig decensen elhánytam magam ezektől az emberektől. Mindegyiktől. Ahányan csak voltak.

(A tárgyilagosság kedvéért még megjegyzem: a Mozgó Világnál soha nem taknyoltak bele a szövegeimbe, ilyen értelemben korrekt a szerkesztőség, ha nem találták „szélsőbalosnak” az írást, közölték, mégpedig betűváltoztatás nélkül. Ezzel együtt én nem szeretem az újságírókat; az ő világuk, valahogy kurvára nem az én világom.)

 

Gondoljátok meg válasz | 2009.08.08 16:57:49 Š (16803)

… van olyan riporter, aki kihívásokkal küszködik a szavak megválasztását és használatát illetően az adott közegben. Móricz Zsigmond sohasem mondatott volna Rózsa Sándorral olyan szavakat, ami nem illet volna, a betyárvilág szókincsébe.

Előzmény: dr. Szophroszüné (16798)

 

Lehet ilyet írni (persze nem így, mert azért illenék egyeztetni), ám sem Bognár szerkesztő, sem P. Szűcs főszerkesztő (ha ők a „figyelemfölhívók”), sem Babarczy Eszter, sem a gyümölcsöskerti barátnője, hogy úgy mondjam, egyáltalán nem ismerik az inkriminált interjúalanyt. Soha nem találkoztak, nem beszéltek vele, vagyis nem tudják megmondani (mert nem tudhatják), hogy melyik „szókincs” cseng hamisan a szövegben, illetve melyik mondat autentikus. De azért jár a szájuk. Újabb bizonyság rá: a sértettség, a gyűlölet a viszonylag értelmes embert is ostobává teszi (már persze, ha azok a „figyelemfölhívók”, akikre gondolok).

 

 

Gondoljátok meg válasz | 2009.04.24 16:11:17 Š (15655)

Tudod, apám mondta mindig: a jó tanácsot mindig meg kell hallgatni, de nem kell mindig megfogadni. Ez szerintem különösen akkor igaz, ha adott tanácsot nem tudjuk teljesíteni. Az, hogy valaki jól, humorosan, érdekfeszítően, frappánsan stb. tudjon leírni valamit, ahhoz nem elég csak tanulni. Kell még valami, hogy az emberben legyen, ahogy te szoktál fogalmazni, lópor.

Előzmény: dr. Szophroszüné (15651)

 

Gondoljátok meg válasz | 2009.08.08 16:57:49 Š (16803)

Ezért voltam oly bátor miután rátaláltam erre a bizonyos riportra… rögtön gutirozni támadt kedvem. (copy.: Vágó Márta)…

Előzmény: dr. Szophroszüné (16798)

 

És azt nem mondotta édesapa, hogy a „gutirozáshoz” is kéne egy kis „lópor”? Nem mondta édesapa, hogy a „lópor” nem úgy keletkezik a kicsi női lélekben, hogy „veszi” a néni „a bátorságot” hozzá?

 

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

 

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

 

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

 

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

 

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

 

 

Na igen, te aztán vetted a prométheuszi-alamuszi bátorságot, és „parodizáltál” egy bátrat az egykori munkaszolgálatosok szenvedésein, persze csakis esztétikai, zsurnálszakmai alapon ugyebár; merthogy akit egyszer elvittek a nyilasok ugyebár, az ugyebár élete végéig Rózsa Sándor marad, vidéki tahó; de legalább annyira nem tudhatja, mit jelent a „capriccio” szó, miként a „parodista” nem tudja, hogy mit jelent a „gútirozás”.

Hát hogyne!

Így van ez! Ahogyan – a szintén bátor – apuka tanította a pici lyánynak annakidején.

Apuka és a kislánya…

Legyetek akkor most mindketten méltán Istenek, fogadjátok tőlem jó szívvel „szent munkátok bérét”!

És persze a bátor „figyelemfölhívóknak” is ez a díjuk – olvassák ők is! – közös a bér.