A magányt biztos szereted, mert a kövérséged nem elfogadása megszerettette veled. Én is nagyon kis magányos voltam, de nem azért mert kövér voltam, hanem mert mindig mindenhol a legkisebb, legfiatalabb, leggyengébb, legvédtelenebb voltam. A könyvek meg jó barátok, én tanulni tudtam, ebben versenyre kelhettem bárkivel, és nem tudtak legyőzni. Önbizalomforrásnak elég volt, onnantól nem vagyok hajlandó rettegni attól, hogy mi lesz, ha vki olyannal kerülök szembe, aki nagyobb és/vagy erősebb. Ha ártani akar, kikaparom a szemét, és kész :)

És tutira megvan neked is egy ilyen forrás, csak keresni kell. Ami miatt nem jó a remeteség, az az, hogy később nehezen találsz állást, nehezen fogod megértetni magad a kollégákkal, nehezebben kérsz segítséget, ha szükséged van rá (akár csak azért, mert eltévedtél az utcán). Nehezebben kérdezel vissza egy orvosnál, ügyvédnél, akárhol, ahol fontos lenne döntened az életedről. Ez lesz a hátrányod másokkal szemben.