Ezt a keresztény-nemzeti Magyarországot, amiről Márai írt, elsöpörte a vörös áradat. "Nagy tömegek fújták ezt a lángot, mely végül is elhamvasztotta az ismert magyar világot." Ma a posztkommunista, magát balliberálisnak, progresszívnek, baloldalinak hazudó elit találó leírása lehetne: "egy mélyen műveletlen, kapzsi és erkölcstelen vezető réteg tudás, tehetség és erkölcs nélkül kivételezettséget követeljen maga és a pereputtya számára a társadalomtól. Szakértelem és lelkiismeret nélkül akartak vagyonosodni, rangosodni és uralkodni. Ez nagyrészt sikerült is nekik." A Márai által leírt "kereszténykedő jobboldaliakkal" (és nem -ból) nemhogy Dunát nem lehetne rekeszteni, de talán már túlélőt sem igen találni belőlük. Böfögő, gyanús hangosságú hazafiasság az éppen akad, de csak a perifériára szorultak, az underclass, vagy éppen a lecsúszó kispolgárág kétségbeesett reakciójaként a haza, a nemzet, a család, és az Isten fogalmainak évtizedes, fél évszázados tiltása, gyalázása, lejáratása ellen. Ha úgy tetszik, a nemzet túlzó immunreakciójaként.

És, ó, milyen tisztán látta ezt is Márai:

“A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!”