(16783)-es hozzászólásban olvasható, mártír emberek szenvedései örvén hülyén gúnyolódó, dilettáns kvázi paródia az alábbi hozzászólással együtt komplett tükre egy úri entellektüel jellemének:
Gondoljátok meg válasz | 2009.04.15 21:59:05 © (15410)
Nem tudom megfigyelted e már, hogyha rápillantasz egy idegen nem te általad írt szövegmezőre, első blikkre meg tudod mondani, hogy érdemes e elolvasni, vagy sem. A tied kihívóan, mint egy virágzó cseresznyefa, felkelti az érdeklődést. Szerintem, nem csak a tartalom fontos, hanem a bekezdések, a szöveg tördelése, könnyen olvashatósága is lényeges.
Eredeti vagy! Senkivel nem vagy összetéveszthető, két mondat után, meg lehet mondani ki írta a cikket. TGM az egyetlen, akinek, nem kell aláírni. (jó, vannak, akiknek jellegzetes témái vannak). Művésze vagy a szónak. Szokatlan önvallomásaid alapján, az olvasó úgy érzi, mintha mindig is ismert volna.
Mit írsz? Hát egy kis publicisztikát, egy kis filozófiát, társadalomtudományt,(?) de csak olyan mértékben, ami könnyen emészthető. Mindezt olyan egyszerű emberközeli stílusban, hogy a kevéssé művelt ember is egy pillanatra bölcsnek érzi magát. (v.ö. „egész népemet”)
József Attilához mindig is vonzódtam, de még ennyi szeretettel még nem halottam senkit sem közeledni hozzá, mint ahogy ezt te teszed. Nagyon jók, és mindig ülnek a versidézetek a szöveghez, kiegészítik egymást.
Értem én! Amikor Esztert szadizod, akkor nem par exellence Bababarcy Eszter a célpontod, csak hát éppen ö van kéznél, így minden világhiányodat az ö nyakába lőcsölsz. Megértem Esztert, tudod szar dolog állandó céltábla lenni.
Na, hát ennyit a cseresznyéskertből, tovább nem akarlak dicsérni, mert azért jócskán vannak hibáid és tévedéseid is.
Előzmény: Fő Bundy (15387)
Ezért utálok minden személyeskedést. A hízelgő személyeskedést talán jobban, mint a gyalázkodó személyeskedést. Ennek a topiknak nem az én tehetségem vagy tehetségtelenségem taglalása a tárgya, hanem Babarczy Eszter erkölcsi és intellektuális karakterének megítélése. Ahhoz tehát, hogy Babarczy Eszter alkalmas volna-e államelnöknek, hogy alkalmas-e pedagógusnak, hogy „tehetséges publicista”-e, semmi köze az én „eredetiségemnek”.
Szóval ezért utasítottam el minden dörgölődző nicket (akár sorozatos kitiltások árán is). Két perc alatt derül ki bármelyikről, hogy semmi másra nem képes, csak sunyítani és parancsot követni. Hízelegni és visszahízelegni. Odanyalni és visszanyalni. Ahogyan Esterházy és Babarczy tették az Élet és Irodalom hasábjain. Az embernek a kacskaringós bele szakad ki tőlük (galandférgestül, mindenestül)!
Inkább soha ne ismerjen el senki, ám az ilyen emberek „dicséretére” marhára nincs szükségem!
