Bolgár György: "hogyan tovább?"

Demokrata vezető kerestetik

A helyzet rossz és reménytelen. Nem az országé, mert ahhoz képest, hogy a tavaly ősszel kitört világgazdasági vihar majdnem elsöpört bennünket, egészen jól sikerült megkapaszkodnunk. Hanem a baloldalé, ideértve a balliberálisokat is. Utólag persze mindig lehet nagyon bölcsnek látszani, hogy mit kellett volna másképp csinálni, de ennek tanulságait legfeljebb egy következő kormányzás előtt érdemes elemezni. Most azt kéne kitalálni, hogyan tovább. Pontosabban: hogyan lehetne azt elérni, hogy egyáltalán legyen tovább.
A vicc az, hogy a jövő tavaszi választások idején Magyarország gazdaságilag valószínűleg nem fog rosszabbul állni, mint az európai versenytársak zöme. Bizonyára kellene még csökkenteni az állami kiadásokat, a vállalkozói terheket, meg kellene csinálni azokat a reformokat, amelyeket a Gyurcsány-kormány szeretett volna, de nem volt rá képes, ám ha a mostani folyamatot nem állítják le, akkor Magyarország ismét versenyben lesz. Hogy aztán Orbán, a valószínű győztes hajlandó lesz-e folytatni a szigorú gazdálkodást (mint ahogy egyébként 1998-tól 2000-ig tette), vagy rögtön lazítani kezd, továbbá 180 fokos fordulatot végrehajtva megcsinálja-e azokat a szükséges reformokat, amelyeket Gyurcsánynak nem engedélyezett, az kérdés, mégpedig alapvető kérdés, mégis 2010 tavaszára az ország a körülményekhez képest viszonylag normális állapotba kerül.

Politikailag, hangulatilag, közérzetileg persze nem. Ez magyarázza a kiütéses Fidesz-győzelemről szóló összes előrejelzést, valamint a szélsőjobboldal fenyegető előrenyomulását. Az embereket természetesen nemigen érdekli a költségvetési egyensúly, az ország eladósodása, még a világválság sem nagyon, csupán az, hogy ők maguk hogy élnek. Ami érthető, elvégre az emberek azért akarnak jó kormányt, hogy aztán nyugodtan és egyre jobban élhessék saját világukat. Ha pedig nem így történik – márpedig 2006 óta sem nyugodtabban, sem jobban nem élnek –, akkor úgy érzik, hogy a kormány nem tett meg mindent az ő érdekükben. Jöjjön tehát a másik, amely azt ígéri, hogy ő minden jobban és tisztességesebben csinálna.

Úgyhogy a kormányzó párt eleve vesztes helyzetben van. És ha ráadásul még azt sem alaptalanul vetik a szemére, hogy az elrontott gazdaságpolitikával neki is volt köze a mostani állapotok kialakulásához, vagyis az életszínvonal csökkenéséhez, akkor valóban nehéz megvédeni a szocialista politikát és politikusokat. A választó egyszerűen gondolkodik: nekem most rosszabb, mint négy éve, tehát váltani akarok. És hiába távozott Gyurcsány, magára vállalva a felelősséget vagy legalábbis annak egy részét, hiába stabilizálta a helyzetet Bajnai, a teljes fordulatra már nem lesz ideje, mert a világválság ezt nem teszi lehetővé. Nincs tehát bizonyítási lehetősége a baloldalnak, különösen úgy nincs, hogy a megszorításokért kénytelen tartani a hátát, a javuló mutatókért viszont az a szakértői kormány zsebeli be az elismerést, amely a következő választáson nem indul.

Nem véletlen, hogy azzal kezdtem: a helyzet a baloldal szempontjából rossz, sőt reménytelen. A liberálisok elvesztették a pártjukat (vagy a párt a politikusait), a szocialisták pedig vezetőjükkel együtt a politikájukat is, a kisebb-nagyobb, de mindenképpen felháborító korrupciós ügyek pedig ennyi év kormányzás után különösen sújtják őket. Olyan persze még nem volt, hogy valahogy ne lett volna, ezért aztán most is lesz valahogy, de jövő tavaszig meg kellene próbálni ezt a valahogyan-t pontosabban körülhatárolható így-gyé változtatni. Ebben pedig szerintem a döntő momentum a vezető megtalálása. A választók nem sokat törődnek azzal, hogy valaki baloldali vagy jobboldali politika jegyében ígér nekik szebbet és jobbat, számukra az a döntő, hogy a vezető hiteles, erőt és megbízhatóságot sugárzó ember legyen. A Jobbik előretörését is minden bizonnyal ez magyarázza elsősorban: a gárdával erőt mutattak, gondosan begyújtva persze a rasszista előítéletek és gyűlöletek alá, és találtak hozzá egy vonzó arcú vezetőt, akinek nő létére harsányabb a hangja, mint a férfiaké. A Fidesz népszerűsége természetesen nem szorul sok magyarázatra, hiszen a szocialisták szimpatizánsai csalódásukban nemigen mehettek másfelé, de paradox módon a kétszer is megbukott, mégis a helyén maradni képes Orbán is erőt tudott mutatni, hiszen az a politikus, aki ennyi csapást túlél, a közvélemény szemében erős. Szocialista oldalon ellenben e pillanatban nem látni olyan vezetőt, akire egyrészt nem húzható rá azonnal, hogy ő is részes volt az elmúlt évek hibáiban (Szili Katalin elvileg lehetne ilyen, hiszen mindig kívülálló volt), másrészt akiben látnák a választók az erőt, magabiztosságot, hitelességet is (Sziliből azonban ez hiányzik). A fiatalokban még csak az ambíció van meg, az idősebbek pedig elhasználódtak.

Épp ezért feltehetően ismét csak külső segítséggel oldható meg az MSZP vezetési válsága. Németh Miklós volt miniszterelnöknek (akit nemrég Ágh Attila ajánlott a párt figyelmébe) a nimbusza még mindig megvan, ráadásul az elmúlt húsz évben ki is maradt a belpolitikából, de valószínűleg az alkata nem alkalmas a mai politikai harcok megvívására (ha egyáltalán hajlandó volna rászánni magát). Ugyanakkor politikailag ismeretlen embert előhúzni nyilván reménytelen, hiszen nincs idő már fölépíteni és hitelessé tenni. Úgyhogy bármennyire is a külső megoldás lenne az életképes, valószínűleg marad a belső-külső, olyan ember tehát, aki valamennyire ismert is, vannak is eredményei, mégsem lehet rámondani, hogy Gyurcsány embere volt.

Hogy azonban értsék, mire és milyen vezetőre gondolok, két olyan politikust említek, akiből valószínűleg nem lesz szocialista miniszterelnök-jelölt. Az egyik Bokros, aki azt a hitet tudja ébreszteni az emberekben, hogy nagyon tudja, mi a teendő, és hogy a vér, izzadtság és könnyek után valóban a kis magyar Kánaánt teremtené meg. Győzni persze valószínűleg vele sem lehetne, de egy többpárti balközép koalíció élén megszorongatná a Fideszt. A másik Kuncze, aki megfáradt, megbukott, lemondott és különben is liberális. Mégis ha ő új politikai életre kelne, valószínűleg a hitehagyott liberálisok és a liberálisokra dühös szocialisták is hajlandók volnának mögé állni. Egyszerűen azért, mert Kuncze személyében megvan az erő, a hitelesség és a realitásérzék. Egyszerre tud az egyszerű emberek és az entellektüelek nyelvén beszélni. És nevetni.

Aludjanak rá egyet. Kettőt már nem lehet, arra nincs idő.
Bolgár György