Elég közismert tény, hogy az volt.
Wagner antiszemita, de a zenéje nem az.
A Wikipédia Wagner szócikkében külön fejezet szól róla:
Antiszemitizmusa [szerkesztés]
A lipcsei Wagner-emlékmű felavatása 1934. március 6-án
Giacomo Meyerbeer
Az önéletrajzi, művészetelméleti, történetfilozófiai, politikai és kultúrkritikai elemek dialektika és zűrzavar között ingadozó váltakozása legkézzelfoghatóbban a Wagner-írások legvitatottabb részében, az antiszemitizmusban példázható. Ezt feleségének, Cosimának a naplója nagymértékben alátámasztotta. A 19. század közepének művelt német polgára számára az antiszemitizmus magánügy volt, amit az ember nem tárt a nyilvánosság elé, és ami nem zárta ki az egyes zsidók iránti rokonszenvet. Korabeli polgári fogalmak szerint tehát vulgáris szabálysértésnek számított, hogy Wagner A zsidóság a zenében című írásában (1850) nem riadt vissza személyes ellenszenveinek visszataszító és drasztikus nyilvánosságra hozatalától.[29]
Az újabb keletű, az 1870-es években fellépő durva, militáns politikai antiszemitizmustól és annak képviselőitől azonban távol tartotta magát. Gyűlölete Meyerbeer iránt, akiről alaptalanul azt hitte, hogy párizsi nyomorúsága idején cserbenhagyta, sőt, becsapta, alapjában véve magánügy volt, amely azonban zavarosan összefonódott a 18. és 19. század megdöbbentő hevességgel fellángoló operai háborúinak egyikével. Jellemző Wagnerre, hogy az esztétikai ellentétet – a történeti tárgyú, zárt számokra tagolódó nagyopera és a mitikus tárgyú, vezérmotívumok szövedéke által hordozott, a párbeszédes dallam formáját megvalósító zenedráma között – történetfilozófiai ellentétté sűrítette vagy értelmezte át: az ellentétben a vetélytárs művészi forma nem mint esztétikailag alacsonyabb rendű elv jelenik meg, hanem mint túlhaladott princípium, amelyet "elhagyott a világszellem". Mendelssohn iránt érzett ellenszenve abból táplálkozott, hogy Wagner zenei gondolkodásában a nyilvánosan hirdetett tétel - a zene szöveges és/vagy színpadi formáló motívumra szorul - állandó összeütközésben állt a magántermészetű és eltitkolt "szimfonikus becsvággyal".[29][33]
Wagner antiszemitizmusának eszmetörténetileg meghatározó vonása azonban az a Vormärz hegelianizmusából eredő gondolkodási mód, amely a valós embereket objektív történeti tendenciák jelképévé stilizálta: "a zsidó" vált azoknak a nehezen áttekinthető okoknak az allegóriájává vagy leplévé, amelyek a korai ipari korszak társadalmi megpróbáltatásai mögött rejlettek. A szubjektív ellenszenv – ami magánügy volt – és az esztétikai vita a történelem objektív ítéletének álarcát öltötte föl. Életének utolsó éveiben Wagner megismerkedett Arthur de Gobineau gróffal, akinek hatására antiszemitizmusa fajgyűlöletté növekedett.[29] Emiatt számos Wagner-kutató a Parsifalban, mely találkozásuk után keletkezett, ariánus nézeteket vél felfedezni.[34][35] E nézetei jelentősen befolyásolták a 20. század első felében Németországban erőre kapó náci mozgalmakat, bár egyes kutatók kétségbe vonják, hogy Hitler egyáltalán olvasta volna Wagner eme filozófiai tanulmányait.[36] A náci Németországban előszeretettel játszották Wagner műveit, hiszen azok hatalmas nacionalista, sőt néhol soviniszta (A nürnbergi mesterdalnokok) töltettel rendelkeztek, és a német mitológia és kultúra népszerűsítését jelentették. A Parsifal előadásait Joseph Goebbels pacifista mivolta miatt 1939-ben betiltotta.[37] Noha hatalmas népszerűségnek örvendtek, 1939-re a Wagner-operákat kiszorították a színpadról Verdi és a verista zeneszerzők (Puccini, Leoncavallo) darabjai. Antiszemita nézetei miatt Wagner operáit soha nem vitték színre Izraelben. A műveiből tartott néhány hangverseny-előadást hatalmas botrány kísérte.
