„…nem dörgölődöm még a Mesterhez sem, erre mindjárt lesz is konkrét példa.”
Idézet az egyik könyvéből:
„Nem tudom felmérni, hogy hány embert ingerelt fel ellenem a Kádár János melletti nyilvános és megismétlődő kiállásom. Akadt olyan olvasó, aki látványos módon jelezte, hogy többé nem tekint kedvenc írójának, régi könyveimet levette a polcáról, és egyszerűen bedobálta a társasházunk kapuján.
Soha annyi névtelen levelet nem kaptam, mint az 1990-es évek elején, egy-egy hasonló nyilatkozatom után. Exempla trahunt, a példák vonzanak, mondja a latin, a hangvételük jellemzésére kiemelek egyet a kötegből.
Mikor feltéptem a borítékot, szappanforgácsok hullottak ki belőle, egy külön kis cédulát is mellékeltek hozzá: „ezzel mossa meg azt a piszkos száját!" – akkor már kezdtem sejteni, hogy nem lakodalomba invitálnak. Maga a levél pedig a következőképpen szólt:
„
Általam igen kicsire becsült [itt a Mester polgári neve szerepel]
!
Amit Ön a televízióban produkált, az szégyen a magyar írókra és a magyar kultúrára. A gyalázatos kulturálatlan hangneméről nem kívánok Önnel vitatkozni, az Önt minősíti.
Kádár az országot egyben tartotta? Ki akarta szétszedni? Így is csak több hadosztály szovjet tankkal, szögesdrótkerítéssel, százezer besúgóval, munkásőrséggel sikerült a rendszerét fenntartani. Igen nagy államférfiúi teljesítmény!
Haynau, a bresciai hiéna »csak« 140 magyar hőst végeztetett ki, Kádár 4-500-at, sok tízezret börtönbe vetett, 200 000 ember elmenekült Nyugatra, százezrek karrierjét törte félbe a gyilkos kádárizmus.
A magyar nép döntő többsége úgy tartja, hogy Haynau pitiáner gyilkos volt Kádár Jánoshoz képest, igaz, hogy egyikük sem volt magyar, de Haynau élete alkonyán legalább megkövette a magyar népet.
Moldova úr kezdjen gyűjtést elvbarátai között annak érdekében, hogy mielőbb emléktábla álljon Triesztben, Csermanek János szülővárosában. [A kedves levélíró nyilván Fiúméra gondolt.]
A rendszerváltás után a kommunisták is hasonló nagyságrendben érdemeltek volna hasonló sorsokat. Ehelyett ők lettek a legnagyobb kapitalisták, bankárok stb. Ón kiment a temetőbe Kádár János sírjához. Ajánlom, ha legközelebb kimegy, ne is jöjjön vissza, ássa ki azt a tömeggyilkost, feküdjön mellé. Mivel már a seggét nem tudja kinyalni, tegye meg ezt még előtte Thürmer seggével..."
Ezután a levélíró édesanyámra tesz néhány megjegyzést, melyet nem kívánok idézni, majd az aláírás következik:
„...egy nem tisztelője, hanem utalója.
U.í.: gondolom, a százezer besúgó között Ön is szerepel. Lehet, hogy még ennél is nagyobb funkciót is betöltött a gyilkos hazaárulók gépezetében. Talán egyszer erre is fény derül!”
(Ez a jóslat be is teljesedett, bár ellentétes eredményt hozott, mint amilyenre a levélíró számított, 2003-ban kézhez kaptam azt a dossziét, melynek tanúsága szerint a III/III-as csoportfőnökség tizenöt évig tartott szoros megfigyelés alatt.)
Egy, a közéletben tevékenykedő okos asszony a hozzá érkező fontosabb leveleket elolvasva úgy osztályozta őket a polcain, mintha azok gyógyszerek volnának. Némelyiket idegcsillapítóként vagy altatóként használta, másokat pedig vérnyomásemelőnek vagy hánytatónak. Őszintén csodáltam célirányos bölcsességét.
Nem akarom azt állítani, hogy nekem jólesnek a hasonló üzenetek, de nem is rendítenek meg túlságosan, ez olyan volna, mintha az ember a villámcsapás helyett a mennydörgésbe halna bele. Csak annyi tanulságot vonok le, hogy engesztelhetetlen ellenfelekkel kell harcot vívnom és ebből semmiféle ürüggyel nem állhatok félre.”
Mindenekelőtt három mondat a Mester által idézett levélből, két tételben:
(1) „A gyalázatos kulturálatlan hangneméről nem kívánok Önnel vitatkozni, az Önt minősíti.”
(2) „Ajánlom, ha legközelebb kimegy, ne is jöjjön vissza, ássa ki azt a tömeggyilkost, feküdjön mellé. Mivel már a seggét nem tudja kinyalni, tegye meg ezt még előtte Thürmer seggével...”
Még egyszer: „
gyalázatos kulturálatlan hangneméről nem kívánok Önnel vitatkozni, az Önt minősíti”.
A Mesterrel való vitám pedig stilisztikai meghatározottságú; ezt írja: „..,.engesztelhetetlen ellenfelekkel kell harcot vívnom és ebből semmiféle ürüggyel nem állhatok félre”.
Kérem, azt, aki olyasmit ír a másiknak, hogy ásd ki a halottat a sírból, azt nevezhetjük mi mindennek – nevezhetjük Marosán Györgynek, Rajk Lászlónénak, nevezhetjük Tverdota Györgynek, bárminek, csak éppen ellenfélnek nem nevezhetjük. Továbbá aki azt írja a másiknak, hogy nyald ki a halott seggét, vagy ha nem áll módodban, akkor esetleg nyald ki a Thürmerét, továbbá aki azt mondja a másiknak, hogy akaszd föl magad, nyeld be a ciánkapszulát, dögölj meg, mert különben én verem szét a fejedet szívlapáttal, rúgom lúdtojás nagyságúra a tökeidet József Attila tökeivel együtt és így tovább, az nem ellenfél. Az ilyenekkel nem „harcot vívunk”, mint ahogy a veszett kutyával sem harcolunk. Hanem megmarkolunk egy összesodort képes újságot, mogyoróvesszőt, fejes vonalzót, esetleg egy közepes méretű akáchusángot, ami van, és azzal baszunk az orrá egyet (képletesen szólva persze), hogy vinnyogva odébb kotródjék a közelünkből. Vagy akár „petrencével” is dolgozhatunk (minként Babarczy Eszter nehezményezte itt a múltkoriban), a szarkazmushoz, a vitriolhoz való affinitás kérdése az egész, tehát végül is mindegy, az a lényeg, hogy az ilyenekhez nem nyúlunk pusztakézzel. Ismétlem: ezek nem ellenfelek.
Sőt többen közülük még csak nem is csahos kutyák – hanem patkányok. Nem fogdossuk a kezünkkel, nem vívunk velük lovagi tornát, hanem az agresszív, gyilkos hajlandóságú embereket főúri grandezzával hajtjuk a pállott picsába elfelé. Nota bene nem azokat, akikkel szögesen nem értünk egyet (az egy egészen más kérdés), hanem az akasztást, gyilkosságot, öngyilkosságot proponáló férgeket rugdossuk félre kecses, graciőz lábmozdulatokkal.
Nagyon ne legyen félreértés: én értettem Kuncze mondandóját, tudom, hogy a nyafogó gazdagoknak ajánlott öngyilkosságot, és ha vannak emberek, akiktől irtózom, akkor azok a Bayer-féle, Babarczy-féle nyivákoló gazdagok, mégis azt mondom, bizony, hogy a Kuncze is húzzon el a bogáncsos Bodri fürge faszára, ti. méregkapszulát nem kóser dolog ajánlgatni. Még metaforikusan sem. Mondja azt, hogy szúrja magukat tökön a manus, szúrja magát szűzhártyán, ha Babarczy néni az illető, kapjon bele a frizujába a milnei szél, vagy mondjon bármi szörnyűségeset, ám ha Kuncze Gábor inkább kapszulázik, akkor a Kuncze Gábor sem
ellenfél. Pusztakézzel nem érünk hozzá. Hanem az orrára baszunk egyet, és aztán, ha érti, akkor viszonylag intelligens eb, ha meg nem érti, akkor úgyis mindegy.
Nos, nagyjából ez a kritikai megjegyzésem volna a Mester felé. Dörgölődzésileg.