Kedves ösztöke!

Ez szerintem egy nagyon jó meglátás volt a részedről, amivel én is egyet értek. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy mindannyian testvérek vagyunk lélek szerint, akkor hogyan is lehetnének egyesek felebarátaink, mások pedig testvéreink? Ez már megkülönböztetés, azaz elkülönülés lenne részünkről egymás iránt, ami farizeusi magatartás.

Szerintem ennél sokkal egyszerűbb ennek a kérdésnek a megoldása. Megpróbálom röviden elmondani.

Ha a "szeresd felebarátodat, mint te magadat..." egy tanítás, márpedig az, akkor az emberi belsőtulajdonságok javítását hivatott tanítani. Ezáltal fejlődik a szellem/lélek. Ugyanis, ha úgy szeretem felebarátomat, azaz minden embert, mint önmagamat, akkor ezzel testvéremmé, azaz egylényegűvé ismerem el őket magammal. Tehát elfogadom azt a tanítást, miszerint mindannyian az Egytől érkeztünk. Ennek felismerése viszont csak úgy lehetséges, ha a szeretetemet hasonlatossá teszem az Úréhoz, azaz válogatás nélküli minden élő iránt érzett egyforma szeretetté alakítom. Ez az a tulajdonság, ami a leginkább nehezünkre esik nekünk embereknek. Pedig ez vezethet el bennünket a teljességre.

Egy egyszerű példa: A világi párunkra azt mondjuk, hogy a feleségünk. De vajon mit jelent ez? Hiszen, ha a feleségem Isten gyermekének tartja magát, akkor ő egyben az én testvérem is. Legalább akkora furcsaság egy feleséget testvérnek nevezni, mint egy felebarátot, mégis így nyer értelmet a tanítás. Hiszen a feleségem az én egyik felem, mondhatni az oldalbordám. Amikor házasságot kötök vele, akkor ez a két rész egyé válik, s ha ezt az esküt Isten előtt tesszük, akkor bizony szétválaszthatatlanul. Tehát ismét egyesül az, ami egyszer régen már egység volt. Ha most ugyan ebből a megfontolásból nézzük a felebarát kifejezést, akkor valami ilyesmire kell jutnunk ismét, tudva azt, hogy az egység megteremtése a legfontosabb feladatunk ahhoz, hogy Isten gyermekeivé válhassunk.

A nő, akit én szeretek azért lehet a feleségem, mert legalább annyira szeretem őt, mint magamat, ha nem jobban. Így a felebarátom akkor válik testvéremmé, ha ugyanezt a szeretetet érzem iránta. Mondhatnám, hogy férfi és nő, szellem és lélek, felebarát és én, mindaz a pozitív és negatív pólus, aminek vonzása Törvény, és az egységhez, azaz az Egyhez vezet bennünket vissza, azaz a testvériség felé.

Tehát szerintem minden felebarátom a testvérem, ha úgy tudok hozzájuk viszonyulni, ahogyan azt az Úr kéri tőlem. És ezen még az a tény sem változtathat, ha ezt a másik fél nem így gondolja. Mert nem mi szabtuk meg ezt a Törvényt, hanem csak annyi a feladatunk, hogy ezt megértsük. És amikor megértjük, akkor világossá is válhat számunkra mindez. Talán ezért is mondta Jézus, hogy nem csak Urunk, hanem testvérünk és barátunk is akar lenni egyben. Azaz legyünk ismét egyek, hiszen az Egytől jöttünk mindannyian. Üdv: nt.