Kedves Palank!
Az oszinteseg pozitiv fogalom. De en inkabb eszmenek, ideanak neveznem, ugyanugy ahogy az igazsagot, josagot, becsuletet, tisztesseget, stb...
De eppen eszmei mivoltanal fogva, a mindennapi eletben nem megvalosithato, csak megkozelitheto, egyfajta cel lehet, amit megprobalunk elerni. Vegulis tokeletlen, gyarlo emberek vagyunk, kovetunk el hibakat, meg ha meg is banjuk utolag. A teljes oszinteseg szerintem nem is lehet igazan cel, az valahogy olyan embertelen, olyan rideg, kegyetlen, gepies (egy szamitogep pl. mindig 'oszinte', meg akkor is, ha hazugsagra programozzak).
Es meg valami: az oszintesegnek nem a hazugsag az ellentete!
Az 'oszinte' ellentete (tagadasa) a 'nem oszinte', ami nem okvetlenul hazug, sot akar meg igaz is lehet.
Egy idezet L.Wittgensteintol:
'Minden, ami elgondolhato, elgondolhato vilagosan.
Minden, ami elmondhato, elmondhato vilagosan.
De nem minden elgondolhatot lehet elmondani.'
Sajat velemenyem: azert erdemes ra torekedni, meg akkor is, ha nem vagyunk mindig oszintek. Megfelelo pillanatokban lehet, hogy helyesebb inkabb nem oszintenek lenni, a nagy kerdes inkabb az, hogy melyek ezek a 'megfelelo' pillanatok? Szamomra inkabb ez az alapveto erkolcsi dilemma, hogy az adott pillanatban helyesen dontsek, es lehetoleg ne a sajat erdekem, onzesem dontson helyettem. Az oszintetlenseget ezert nem itelem el kapasbol, az adott helyzettol es a helyzetben szereplo emberektol (erdekeiktol) fugg a dolog helytelen, avagy helyes modja.