Különösen érdekesnek, fontosnak és bátor dolognak látom, hogy tizenöt-húsz év távlatából, figyelmen kívül hagyva az ezen a térfélen szokásos tilalomfákat, szemügyre veszi és méltatni meri a szocializmus irodalom-kismestereit, Karinthy Ferenctõl Bertha Bulcsúig, Gyurkovics Tibortól Szakonyi Károlyig – mint forrásmûvet, irodalmi teljesítményt, és mint a szocializmus képzeletvilágának intenzív totalitását.

 

Mi abban a "különösen" bátor, ha valaki 2009-ben szemügyre veszi - mondjuk - Karinthy Ferencet?  Mert ki is a bátor? Az a bátor, aki vállal és tesz valamit, noha baja/kára származhat belőle, akár nagyobb is, mint amely célt a bátorsággal elérhet. De manapság vajon mi a fene baja eshet bárkinek, aki szemügyre veszi, sőt! horribile dictu: méltatni merészeli Gyurkovics Tibort, bármit is ír róla?

 

Miféle tilalomfák meredeznek manapság egy Bertha Bulcsút szemügyre venni óhajtó ember előtt? Még csak fogpiszkálók sem magasodnak útjában. Milyen hátrány érheti azt, aki Szakonyi Károly nevét óvatlanul a tollára tűzi? Milyen személyes, anyagi, fizikai, erkölcsi, szakmai kockázatot vállal, aki róluk ír, túl azon, hogy a kutyát sem érdekli?

 

És mennyiben növeli ezt az oroszlánszerű bátorságot az, hogy mindezt tizenöt-húsz év távlatából tárják elénk? Nem az lett volna a bátrabb dolog, ha valaki keményen megbírálja Cinit, amikor még él? De vajon merte volna-e? És nem azért, mert Karinthy berohan sírva Aczélhoz védelemért és akkor jön a dádá meg a szilencium, hanem mert személyesen intézi el az ügyet, azzal az erkölcsi és kulturális fölénnyel, amelynek ő a birtokában volt, és amelyet György Péter és Babarczy Eszter akkor sem érne föl, ha kettejüket összeadnánk és megszoroznánk százzal. "Kismester..." - na persze. Ha Karinthy "kismester" volt, akkor mi ma egy György Péter? Jó esetben kalaposinas, bár személyesen semmi bajom vele. No de Karinthy a Budapesti tavasszal kitörölhetetlenül benn marad a magyar tudatban, mert olyan regényt írt, amelyből ilyen filmet lehetett készíteni, és nincs az a mágnes és nincs az a jobbikos kultúrfelelős (lásd: Spíró-"ügy"), aki ezt kitörölheti már, ellenben György Péter...?

 

Betű, betű, betű.

 

Mint például "a szabadság hűvös világa". Ez mi? Megint ez a hülye és dögunalmas képlet a Kádár-kor és a féldiktatúra langymelegéről, versus a demokrácia rideg tényeiről. Ágh Attila 1986-os nívója ez a polgári társadalom hamis illúzióiról. Milyen demokrata az, aki 20 év alatt sem fogta fel, hogy minden tökéletlenségével és hűvösségével is, ez a rendszer minőségileg magasabb fokon áll, és csak rajtunk múlik a kiaknázása ( és ezért hazugság, hogy az értelmiségnek nincs felelőssége...) - miközben az előző korban semmi nem múlott rajtunk.

 

a szocializmus képzeletvilágának intenzív totalitását.

 

Tessék? A szocializmusnak volt képzeletvilága? Hol lehetett azt megtekinteni? És annak még ráadásul egy totalitása is volt? Mi több: intenzív totalitása, tehát a teljességnek egy felfokozott változata, egy teljességnél is teljesebb, amit Karinthy Ferenc és a többiek testesítettek meg írásaikban? Melyikben? Karinthy Ferenc melyik művében ismerkedhetünk meg a szocializmus képzeletvilágának intenzív totalitásával? A Budapesti tavasz-ban (ami az egyik legmegindítóbb antifasiszta mű, de nem szocalista és nem totális). Az Epepe-ben? Vagy a Gellérthegyi álmok világába tolakodott be netán a szocializmus képzeletvilágának intenzív totalitása? Vagy a Házszentelők-be?

 

------------

 

Erről az intenzív totalitásról a Fekete Vipera jut eszembe (az ilyen nyelvi hülyeségek oda valók, csak ott jobban csinálják, mert szándékos és vállalt, nem pedig spontán ostobaság), nos, amikor német fogságba esnek. A tömlöcben felkeresi őket egy főhadnagy, akit a Vörös Báró, a híres Richthofen küldött előre a foglyok megrémítésére. A párbeszéd valahogy így hangzik:

 

Német tiszt: A halálnál is rosszabb vég várja Önöket. És ha szökni próbálnak, még rosszabb lesz.

 

Vipera: Vég, ami rosszabb a halálnál is rosszabb végnél? Nagyon rossz lehet...