Piros Hangszóró Creative Commons License 2009.07.06 0 0 6796
Tisztázzuk: a LIDL nem vállalt be semmit azon kívül, hogy kifizeti a vételárat és odaépít egy dobozt. Nem is ígért senki mást az önkormányzat részéről mert nem ígérhetett.

Arról volt szó, hogy a LIDL próbált a "doboz" miatti ellenérzéseket csökkentendő, egy némileg színvonalasabb épületet bemutatni. Az eredeti szerződés szerint erre neki nem volt kötelezettsége, ez egy "önkéntes" vállalás volt, némi, önkormányzattól érkező ráhatással. Tehát még csak azzal sem vádolható, hogy szerződést szegne, mert a szerződés szerint neki elég egy dobozt odaépíteni. Minden, ami ezen felül van, az önkéntes vállalás.

Természetesen, amikor sikerült ezt elérni, akkor örömmel számolt be mindenki, aki tudott róla. Ha tehát az engedmények "elvesztésén" kesergünk, egy olyanon kesergünk, ami soha nem is volt a mienk, hanem egy LIDL által tett ígéret volt. Amit most -a gazdasági helyzetre hivatkozva- visszavont.

A telket 2006 nyarán vette meg. Semmilyen körülmények között nem tudott volna nekifogni az építkezésnek 2008 előtt, hisz ha minden elő lett volna már rég készítve, akkor is minden esetben az előkészítés eltart 1-2 évet, mire ott elkezdenek építkezni. De itt nem volt semmi előkészítve. Pl. a Telekom telket rendezni kellett, az útkapcsolatot is meg kellett tervezni és engedélyezni (állami közút), stb.

Ráadásul nem ugyanaz valósul meg, ami korábban valósult volna meg. Hisz ha valaki ismeri a terepet, az tudja, hogy ott egy elég szűk tér maradt volna, gyakorlatilag ráépült volna a Balatoni útra az eredeti tervek szerint. Most, hogy az elmúlt években vásároltak még telkeket, mindenképpen egy szellősebb építés lesz, ha megvalósul.
Előzmény: ilona45 (6794)