Hát, igen ... érdekes kérdések ezek ...
Egyrészt valóban néha úgy viselkedik az állampolgár, mintha az államszocializmusban élnénk, s mindent a város elöljáróitól várnak el.
Másrészt választott politikusaink is úgy csinálnak, mint ha minden jónak okozói ők lennének. Ha sikerül egy beruházás, akkor ott tolonganak szalagot vágni, sikerüket igazolandó mindig felmutatják a tőke beruházásait is, de választási ígéreteikben sem tesznek különbséget a szektorok között. Egy választási brossúrában ígérnek utat meg postát, de még új városközpontokat is, aztán szétteszik a kezüket, hogy az állam nem ad, a tőke nem épít.
Egyik magatartás sem helyes. Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai rögzítve vannak. Azt számon lehet kérni tőlük és számon is kell. Szemétszállítás, utak karbantartása, óvodai férőhelyek, stb.
Az önkormányzatiság azonban több annál, mint az "állami" (vagy inkább így: közösségi) feladatok leosztása települési szintre. A települési képviselőknek kutya kötelességük választóik érdekeit képviselni. Teszik is ezt sokan sok helyen. (Igaz, ezek általában kistelepülések). Az önkormányzatnak, mint társadalmi intézménynek éppen ez a feladata: a közös dolgokban érdekképviselet, döntéshozatal, stb. Sokféle önkormányzat van (kisebbségi, társadalombiztosítási, stb.), a települési önkormányzatnak a település (lakóinak, vállalkozóinak, földi javainak, jövőjének, stb.) dolgaiban kell.
Ettől persze, ha a posta nem akar fiókot nyitni, akkor nem fog. Ha a bank nem akarja üzembe helyezni az uszodát, akkor nem fogja. Ha az Interspar csúszik a beruházással, akkor nem lesz kész időre, ha a Lidl mást akar építeni, akkor mást fog. Hogy miért mégis mindenki az aktuális vezetéstől kéri számon ezeket? Hát .. a fentebb írtak miatt. Mert a választott politikusaink nem beszélnek nyíltan. Néha félrebeszélnek. Postát ígérnek, uszodát meg új városközpontot.
De biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb lesz itt minden, mint ahogyan tényleg jó irányba haladnak a dolgok. Csak hát a módszer, a tálalás, meg ezek az apró tüskék ... Az állampolgár addig is vagy tapsol és bólogat (most lényegtelen, hogy melyik oldalra), vagy örökvesztes kötözködő örökelégedetlen.
De azért jó lenne végre tisztában lenni a dolgokkal, a hatáskörökkel és az elvárásokkal. Mert amíg X alatt valaki Y-t ért, a másik meg Z-t, addig sosem lesz sem ebből a városból, sem ebből az országból lópikula sem.
Ja, hogy ahhoz előbb tárgyilagosan beszélgetni kéne tudni, dolgozni meg odafigyelni a másikra? Ja kérem ...