Láposi Lacc válasz | 2009.07.04 16:42:32 © (
16524)
bekaphatod méllytorokra a mocskosszáju suvernyák paraszt makkját, de fínoman. De ne fogazzál, mert kéttárcsás német karsulyzóval a protkódba vágok...
Éljen Babarczy Eszter, aki egyetemi oktató, közíró, és esztéta.
Előzmény: Marcus Luccicos (16523)
Éljen! És virágozzék! Mint a cseresznyefa (
ütemes taps).
Éljen a megbonthatatlan Babarczy Eszter!
Éjjen az omnibusz tetején (házaséletet)!
Éjjen a cseresznyefa tetején (ott is házaséletet)!
Éljen meg az oktatói fizetéséből!
Éljen a forradalmi munkás-babarczy barátság (
hosszantartó ütemes taps)!
Éljen az esztéta (mint melléknév)!
Láposi Lacc válasz | 2009.07.04 15:08:30 © (
16522)
Pedig rejszolni jó…
… meg nem szánja egy kis fasszal.
[Éljen Babarczy Eszter…]
Előzmény: waxburger (16521)
Éljen a
szövegkörnyezetében (
hosszantartó forró ütemes taps)!
Láposi Lacc válasz | 2009.07.03 20:34:13 © (
16512)
Babarczy a miénk!
©
Ebben semmi nóvum, én mindig is mondtam, hogy Babarczy az efféle embereké. Csak az ilyeneké! Ebben a kontextusban érzi magát igazán otthon. Tökéletesen illenek egymáshoz. Babarczy tartalmilag is ilyen. Itt nem pusztán egy „őrült rajongó” éljenez, ez a fazon nem olyan, mint Szeles Mónika megkéselője, ez egy adekvát hozzászóló. Babarczy-adekvát. (Vagy tán
egészen az.)
Láposi Lacc válasz | 2009.07.04 15:08:30 © (
16522)
… paraszt makkját…
… rejszolni jó…
… ha meg nem szánja egy kis fasszal…
Előzmény: waxburger (16521)
Itt bukik ki tehát a nagylényeg. És olykor a HVG-ben is.
Éljen a Szebb Jövő!
Láposi Lacc válasz | 2009.07.04 16:42:32 © (
16524)
Éljen Babarczy Eszter, aki egyetemi oktató, közíró, és esztéta.
Előzmény: Marcus Luccicos (16523)
Éljen Almási Miklós! Éljen Frizu néni mint műkritikus!
Éljen a szövegelőzmény is!
Éljen a folytatás:
„A könyv, szándéka szerint, a magyar értelmiség múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl szól, valamint vétkeirõl, fájdalmairól és feladatáról. Egyetlen számomra elfogadható olvasata szerint viszont, az egyetlen olvasat szerint, amely ezt a könyvet becsületes dokumentumnak tarthatja, magáról György Péterrõl szól. György Péter ugyanis önmagával definiálja a magyar értelmiséget: a magyar értelmiség olyan, mint õ, csak egy icipicit butább, egy icipicit elhagyatottabb és egy icipicit lemaradt mögötte a személyes és történelmi megvilágosodás lépcsején – rászorul tehát szenvedélyes és részvétteljes iránymutatására. Mindazok, akik valamilyen értelemben nem hasonlítanak György Péterhez, mert elõbb vagy késõbb születtek, mert nem az õ szegedi és budapesti miliõjében szocializálódtak és mozogtak, vagy ott mozogtak, de egészen másképpen, mert nem volt abban a szerencsében részük, hogy Mérei Ferenc lábainál üljenek, mert nem esztétikával foglalkoznak, sõt, adott esetben nem is humán tudománnyal, mert nem sértõdtek meg a kapitalizmustól, és akár még elveszettnek sem érzik magukat, mert másképp képzelik az értelmiség feladatát, vagy egyáltalán szükségesnek sem tartják ezt elképzelni – mindezek kirekesztetnek György Péter értelmiségébõl, és feltehetõleg nem lesznek áhítatos hívei a könyvnek. Ez „az értelmiség én vagyok", pontosabban „az értelmiségi az, aki én tegnap voltam" alapállás meglehetõsen irritáló, de a maga szenvedélyes naivitásában tulajdonképpen megbocsátható. Elvégre egy véleményformálóvá emelkedett szerzõ számíthat rá, hogy azok a hívek, akik beleértik magukat ebbe a nagy „mi"-be (illetve „ti"-be), amelyre György Péter õrzõ-védõ köpönyege kiterjed, magukra ismernek majd, mindenki más pedig mehet a pokolba – nem nekik szól a prédikáció.”
Mármost ezen hat darab méretes mondatnak kb. ennyi a tartalma:
György Péter szerint az értelmiségi legyen olyan, mint amilyen ő.
Ennyi. Semmivel sincs több az irdatlan szövegben. György Péter szellemi akarnok. Amely állítás egyébként nem igaz. Olvastam a szerző könyvét, olvastam számos írását, így ki merem jelenteni: György Péter nem voluntarista, de még csak nem is aufklérista. Hanem csupán mondja (írja), amit gondol. És persze erősen hiszi, hogy helyes az, amit gondol. Vagyishogy értelmiségi attitűddel puffasztott manusról van szó. Mert akinek nem határozott meggyőződése, hogy az igazságot fogalmazza meg, az igaságot hirdeti (kivétel, ha hipotézist állít), az nem entellektüel, hanem sznob. Frizu néni, frizu bácsi.
Kérdés: Babarczy Eszter értelmiségi?
Egyelőre csak közelítsük, kerülgessük a választ: Babarczy ormótlan állítása 1755 karakternyi szöveg (eszméletlen mennyiség), miközben hiányzik belőle írd és mond 9 karakter. Mely hét betű hiánya csupán Almási Miklósnak nem tűnt föl, és persze a Beszélő szerkesztőségének (von freisinnig Zeitschrift aus).
Nézzük először a Babarczy-változatot: „
A könyv, szándéka szerint, a magyar értelmiség múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl szól, valamint vétkeirõl, fájdalmairól és feladatáról.”
Most pedig tegyük hozzá azt a kilenc karaktert, melynek révén nem marad röhejes a tehetséges publicista tehetséges publicisztikája: „
A könyv,
a szerző szándéka szerint, a magyar értelmiség múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl szól...”
Könyvnek ugyanis nincsen szándéka. Szegénynek van éppen elég baja; például hogy csak egy Babarczy Eszter ír róla kritikát. A Beszélőben. És persze „kínjában”. A szerző kínjában. Meg az olvasó kínjában. Meg az anyja kínjában.
Nézzük a második mondatot, itt ugyanis már sikoltozva szexel a szűzlány (mint főnév): „
Egyetlen számomra elfogadható olvasata szerint viszont, az egyetlen olvasat szerint, amely ezt a könyvet becsületes dokumentumnak tarthatja, magáról György Péterrõl szól.”
Ugye?! Babarczy Eszter 1515 karakteren át azon nyivákol, hogy György Péter (értelmiségiként)
igazodni magára mutat, míg a maradék 170 karakterben azt állítja a kritikus-esztéta, hogy a könyvnek egyetlen érvényes olvasata lehetséges, mégpedig az övé. Vagyis az egyetlen érvényes olvasatnak az egyetlen adekvát jellemzője: hogy az Babarczy Eszter „számára elfogadható”. Magyarán: aki nem úgy olvassa a könyvet, ahogyan Babarczy esztéta olvassa (vagyis a tárgyat és nem „magát György Pétert” igyekszik kisilabizálni a szövegből), az nem „tarthatja” a könyvet „becsületes dokumentumnak”. Hanem csak becstelen dokumentumnak tarthatja. A könyv szándéka szerint.
Tehát szexel egy ön(ki)elégültet a szűzleány, mélyen hatolva az eszmei lényegig az ő kritikus ujjacskáival, majd azonmód magamagának férceli vissza a hártyácskát, mégpedig ugyanazon ujjacskáival. Így szól a férc(mű): „Elvégre egy véleményformálóvá emelkedett szerzõ számíthat rá, hogy azok a hívek, akik beleértik magukat ebbe a nagy „mi"-be (illetve „ti"-be), amelyre György Péter õrzõ-védõ köpönyege kiterjed, magukra ismernek majd, mindenki más pedig mehet a pokolba – nem nekik szól a prédikáció. De ha pszichológiai vagy mûfaji szempontból megbocsátható is, módszertanilag, s hogy úgy mondjam, világnézeti implikációit tekintve mégis erõsen kérdéses ez a nagy, differenciálatlan s ugyanakkor erõsen kirekesztõ „mi".”
Velőtrázóan megejtő szöveg, az a lényege, hogy miközben „György Péter õrzõ-védõ köpönyege kiterjed” a „ti”-re, a György Péter-féle „mi” kirekesztő. Ennyi.
Míg a Babarczy-féle „én” (annak „
egyetlen” érvényes olvasása) nem kirekesztő.
Akkor hát jóvan… Legyen befogadó! Éljen Frizu néni!
Vagyis idéztem én itt nyolc (6 + 2) mondatot a tehetséges esztéta cikkéből; most pedig hadd kérdezzem meg: Almási Miklósnak melyik mondat tetszik a nyolc közül? Netán mindegyik? Nyilvánvaló. Akkor inkább így kérdezem: melyik tetszik a
legjobban a nyolc mondat közül? Melyik a legtehetségesebb?
