Egy kis fehérvári "kultúra".
Tegnap, a Szent István-Bazilikában rangos komolyzenei előadásra került sor. Miklósa Erika volt az est főszereplője, de mellette az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is szerepelt, méghozzá az én zeneszerető, de nem zeneértő füleimnek kiválóan.
Egy dolog azonban zavaró volt, mégpedig ennek a rangos zenei eseménynek a megszervezése, ami - nincs rá jobb szó - botrányosra sikeredett. Egyrészt, az előadásra jóval több jegyet adtak el, mint amennyi rendes ülőhely volt a Bazilikában, ezért műanyag székekkel próbálták a szervezők ezt a "kis" rést betölteni. Ezek a székek azonban - túl az illuzióromboló megjelenésen- koszosak voltak, több széken vastagon ült a megszáradt sár. Akik nem értek oda a Bazilikába fél órával a kezdés előtt, azok kénytelenek voltak ezekre a műanyag vackokra letelepedni, ahonnan sem Miklósa Erika, sem a zenekar nem volt látható.
Történt azonban még egy szervezési szarvashiba, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A már említett műanyag székeket egy fuvaros szállította a Bazilikába, illetve el onnan. Ez a fuvaros az előadás befejezése előtt tolata odaállt a teherautójával a Bazilika bejárata elé úgy, hogy a gépkocsi kipufogócsöve pont a bejárat előtt volt. Ezután a fuvaros kb. negyed óráig járatta a gépkocsiját (még tartott az előadás), aminek következtében a Bazilika megtelt szén-monoxid gázzal.
Azt hiszem, nem kell tovább kommentálnom a szervezés "botrányos" kitételét...Ami tegnap este történt "szervezés" cimszó alatt a Bazilkában, az egész egyszerűen tűrhetetlen, szégyen Székesfehérvárra és tiszteletlenség a nézőközönséggel, valamint a fellépő művészekkel szemben.