Hogyan lehet leszerelni azokat, akik nevelési tanácsokat adnak kéretlenül?

 

Konkrét szituáció.  Benézett egy kávére egy ismerős házaspár.  Három felnőtt gyerekük van és sok unokájuk, szóval már láttak gyereket... 

 

A kávézás elhúzódótt, már 8.00 óra volt.  A kicsi fiam (még nincs három éves) elkezdte rángatni a kezemet, hogy "anya, gyere vigasztalj meg a kanapén."  Tudtam, hogy álmos, az ölembe akartam venni, de csak rángatott a kanapé felé.  Éreztem, hogy főleg az zavarja, hogy beszélgetek a vendégekkel, de mivel most kezdtük az óvodai beszoktatás és mivel tényleg álmos volt már szegény, értettem az ő álláspontját is.  Felálltam, az ölembe vettem, megbeszéltük, utána még kért egy kis innivalót, és amíg a vendégek el nem mentek (fél 9 körül) szépen játszott mellettünk a szőnyegen.

 

Másnap kaptam egy érdekes emailt a vendégházaspár női tagjától, miszerint: az én gyerekemnek furcsa dühkitörései vannak, nem érti hogyan bírtam mosolyogni, és derüvel figyelni a kitörését.  Ő azt ajánlja adjak neki homeopátiát.  Az a véleménye, a gyerek az úr a háznál, most már érti miért volt annyira fáradt az arcom.

 

Többször elolvastam a levelet, azt hittem nem jól látok.  Milyen dühkitörés az, amikor egy kisgyerek sírdogálva kéri, hogy az anyja vigasztalja meg?  Négy percig sírt csak.  Megnyugattam, visszaültem a vendégekhez.  A nő meg azt mondta, hogy "ilyenkor mondom, hogy de jó, hogy nem a mi gyerekünk." Már akkor sem értettem, de nem szóltam.  Az email viszont felzaklatott. 

 

Miért éreznek az emberek azonnali késztetést, hogy a másik gyerekét neveljék? Miért vonnak le téves következtetéseket már egy óra ottartózkodás után?

Miért tartják dühkitörésnek a gyereksírást? 

Miért gondolják, hogy mindent tudnak és miért adnak kéretlenül tanácsot?

Miért akar gyógyszert adni egy majdnem háromévesnek egy olyan ember, aki három gyereket felnevelt, és van egy sereg unokája, szóval látott már közelről gyereket?

 

Hogyan lehet az ilyen embereket elviselni, de főleg úgy leszerelni, hogy az ne legyen sértő?