De bezzeg a darázslepte vakart tarkó, az igen!

Ha már mindenáron konkretizálunk és fennakadunk - mondjuk - barna bivalyokon, akkor a darázslepte tarkójú ember rendes esetben nem vakar semmit, hanem sikítva hessegeti vagy söpri le magáról a darazsakat, semmiképpen nem vakargatja a tarkót, ha csak nem komplett idióta, hümmögjön eközben akár hetven öregasszony, vagy még több is.

Ha egy tarkón hemzsegnek a darazsak (a darázslepte ugyanis azt jelenti, hogy a tarkón jelen pillanatban kizárólag darazsak tartózkodnak, de abból viszont temérdek) - az egy nehéz pillanat az ember életében. Ezt bárki igazolhatja, akit életében csípett már meg darázs, akár csak egy is, nem pedig esetleg egy teljes  tarkónyi, ami darabszámra akár száz rovart is jelenthet. Ezért a darázslepte tarkójú ember inkább elhajítja az aranybojtú nyarat és a burzsoák fenyegetése helyett inkább arra koncentrál, hogy a tarkónyi mennyiségű darázs ne csípje meg egyszerre, mivel az a biztos halált jelentené, kómát, idegbénulást (jobb esetben csak az őrületet), kivált a harmincas évek egészségügyi színvonalán, bár ma sem lenne túl sok esélye a megtámadottnak.