„Ha tudnám hogy mindezzel mi a célod, akkor megérteném az egészet…”

 

 

Nem irigylem a memóriádat, az enyém se valami förgeteg, ám, nagyon úgy tűnik, a tiédhez képest égi tünemény. Ugyanis tegnap még tudtad, mi a célom. Emlékeztetlek rá, így fogalmaztál konkrétan: „be akartad neki valamikor dugni”.

Nem tagadtam, ez volt a célom. Ezért aztán nem egészen értem, mi a nóvum az alábbi fölfedezésedben: „és hogy egye a kis penész, hogy már megint oldalbavágtad a petrenceruddal”.

 

Nézd, ha én egyszer valakit tényleg oldalba vágok a petrencerúddal, akkor még a penésznek is orgazmusa támad tőle, hidd el!

 

Na most, miután ily szellemesen kitárgyaltuk a lényeget, hadd utaljak még néhány mellékes szempontra. Ezt írod: „te [Babarczyt] magadban titkon  a nagyonis értékenbecsült  saját  szinvonaladhoz méltó ellenfélnek tartod”, illetve hogy „egy kis szintelen, szagtalan,  mezei kecskefing szinvonalú  alakkal nem bíbelödsz, hanem nagyvadra mégy”.

 

Egyet biztosan tudok immár: nem vagy paraszti ivadék. Mert, ha az volnál, tudnád, hogy a kecskefing színtelen ugyan (általában), de kevéssé szagtalan. Föltételezem: lepkefingot akartál mondani, csak te is oly eredeti stiliszta vagy már, mint Babarczy a Narancsban, így azután te is eltalálod szagtalan fingja közt a kecskét.

Mindegy, a lényeg, hogy én itt az „értékbecsült” „saját színvonalam” által nem kecskefingra, hanem „nagyvadra megyek”.

Jó. Elfogadom. És éppen ezért, ne tessen már a Nagyvadat babszarnak minősíteni!

 

„de valahogy elherdálsz szarra-babra valami olyat, amivel hegyeket is lehetne mozgatni”.

 

Nem akarok hegyeket mozgatni, a kurva életbe! A nejemnek is ezt magyarázom folyvást: az én koromban már éppen elég, ha az izületeimet meg tudom mozgatni reggelente.

Persze az agyam azért mozog (valamennyire), ezért megkérdem: metaforikusan miként lehet nagyvadra menni úgy, hogy az ember közben (szintén metaforikusan) „szarra-babra herdálja el” értékbecsült kecskefingját? Hogyan jön össze a kettő?

 

Döntő kérdés: ha azt demonstrálom itt (ezen a „féligmeddig levitézlett helyen”) mindegyre, hogy Babarczy Eszter „nagyvad”, akkor mi a bánat a problémád tulajdonképpen?! Miért nem írod meg Babarczy Eszternek, hogy fusson-szaladjon, és csókoljon nékem kezet?! Ha a petrencémet nem is, mert azt azért mindjárt ne, de szorgos kezeimet mindenképpen, hiszen hát jót teszek néki hegyeket mozgató aktivitásommal. Babarczyt is értékbecsülöm, mint nagyvadat. Nem, mint szagtalan „mezei”, hanem mint szirti kecskefingot. Aki ugye egymagában többet ér, mint Janics Natasa és Kovács Katalin együttvéve, ti. kettejüknek csupán egyetlen farvize van, míg a Nagyvadnak több is, szerinted: „Babarczy Eszter farvizein beeveztél egyfajta köztudatba”.

Vízi nagyvad. Vízi-mezei Nagyvad! Kajakos kecskefing…

 

Azt nehezményezed még, hogy a Nagyvad „régen leírt kötõszavaiba csimpajkodom” én bele.

Válaszom: kötőszókról nincsen szó (hogy ily szóvicces legyek). Ha még a kötőszókba is csimpajszkodnám, hidd el, a Nagyvad sokkal szagtalanabbnak érezné magát!

 

Szintagmáról beszéltem: „szebb jövő”.

Itt nincsen kötőszó, és amely jelzős szerkezet csak a (szebb) jövőhöz képest lett régen leírva a HVG-ben. Egyébként ezt a szóösszetételt Babarczy védelmére húztam elő egy régebbi írásából, hogy jelezzem: elképzelhető, a nőci nem náci, nem egy neonyilsas rohadék, csupán hülyécske egy kissé (amolyan szarra-babra szagló kecskefing), szemantikai beidegzettségeinek rabja.

 

De tovább megyek: az igazi nagyvad itt Almási Miklós (talán nem mondtam vele újat), igaz, ő már elég régen (ha jól rémlik, 1997-ben) minősítette a nagyvadat tehetséges kecskefingnak, s aki a „kötőszavait” nyomban ezután, 1998-ban vetette papírra. Erről beszéltem, illetve arról, hogy én ebben ok-okozati összefüggést látok. Magyarán: ha Almási így szól Babarczy Eszterhez 1997-ben: kicsi lyány, hozd el a kézirataidat, megnézzük, megbeszéljük, kijavítjuk, s ha szorgalmas vagy, állhatatos vagy, garantálom, másfél év alatt megtanulsz írni… nos, ha ezt mondotta volna Almási professzor annakidején fürge tanítványának, akkor Babarczy Eszter 1998-ban nem közöl elképesztő baromságokat („kötőszavakat”) a Magyar Narancs dicső hasábjain (sem).

Erről beszélek.

 

Szerinted az a célom, hogy a nagyvadnak, a nagy mezei kecskének „bedugjam” végre már, ti. szerinted „be akartam neki valamikor dugni”. Értem. Nyilván meggyőződésed, hogy én intéztem a Hofi által is aposztrofált kérdést a hetvenes évek derekán dr. Veres Pál szexológushoz: „szabad-e a kecskével?”

Mármost (1) nem én írtam az olvasói levelet, hidd el nekem!, (2) ha én írtam volna, akkor is megértettem volna a szexológusi választ: „nem szabad”!

 

Marad tehát a végkövetkeztetésed: „holott igazán  az lenne a célod, hogy megfoszd eddig elért szellemi rangjaitól is”.

 

Na, ez viszont már abszolúte zavaros megítélés. Ugyanis, ha én Babarczy Eszternek „be akarnám dugni”, akkor „nem a szellemi rangjaitól”, hanem elsősorban az általad joggal fölemlített „cseresznyevirágos bugyingójától” próbálnám megfosztani. Merthogy nincs az az öreg petrencerúd (már az én koromban), amely egy műszálas bugyingót átvigyen oldalbavágás előtt! Erre azért még emlékszem, noha kétségtelen: nem sokkal fényesebb a memóriám a tiedénél!

 

És már csak azért sem célom, hogy megfosszam Eszterkét „szellemi rangjától”, merthogy meggyőződésem szerint nincs néki szellemi rangja, nem is volt soha. Sőt ma már ott tart – s tőlem teljesen függetlenül –, hogy a legmagasabb pontszámmal jegyzik a „szürke kardigános” hülyék között. Ismétlem: ehhez nékem semmi közöm!

 

Én ezt állítottam, és állítom most is: Almási Miklós minősítése nem „szellemi rangot”, hanem közéleti-politikai pozíciót kölcsönzött Babarczy Eszternek, s amely piedesztálról a „tehetséges publicistának” éppen szellemi tevékenysége során sikerült magát leküzdenie. Egészen a „szürke kardigánig”. Ez ugyanis tény.

 

Én pedig mindennek csak a nevetséges krónikása vagyok ezen „a kétes erkölcsi értékü, mindenki által féligmeddig  levitézlett helyen mint az INDEX”.

 

Ha tehát még van kedved velem beszélgetni, meséld már el, hogyan lehet az INDEX-nek (mint helynek) mindenki által levitézleni? Miként a mezei kecskefing? Vagy hogyan?

 

Ha még ezt elmondanád! Grátisz. Akkor talán néked is be akarnám dugni. Már persze, ha jó hangosan mondanád a mezőn: meeee, meeee… Hogy tudjam, merről közelítselek…

 

 

-------------------------------------- húzok egy vonalat ---------------------------------------

 

 

Vagyis innentől minden irónia nélkül: én ezen a topikon többször (!) kijelentettem (több helyütt nyoma van!): valóban áldoznék időt, energiát Babarczy Eszterre. Fölajánlottam: megtanítom őt írni, fogalmazni. Sőt kissé hetykén, de nem komolytalanul, nem felelőtlenül, azt is kijelentettem, hogy tudok olyan sajátos adottságáról, melynek révén be tudnám emelni a magyar esszéirodalom történetébe – megvannak hozzá az eszközeim.

Mármost az ajánlatomat Babarczy Eszter még csak el sem utasította. Ami pedig azt jelenti morálisan, hogy innentől kezdve jogomban áll bármely írását bármikor megglosszázni. Ugyanis emberileg semmi közünk egymáshoz, és ez nem rajtam múlott. Én komolyan mondtam, amit mondtam, Babarczy komolyan nem mozdította rá a füle botját (sem).

Vagyis innentől mit mondhatnék még: ott a helye, ahol van! A „szürke kardigánosok” között.