„Például egy vezető lehet egyszer populista, másszor demagóg, mert a kettő nem ugyanaz. A populista a nép kegyeit keresi és a népnek tetsző szólamokat zeng a támogatottság reményében, a demagóg viszont a nép nevében és képviseletében visszaél politikai jogaival (például az a római néptribunus, aki arra vetemedett, hogy megtiltsa a sorozást, amikor az ellenség már a Capitoliumot is elfoglalta, mert cserébe a földtörvény megszavazását követelte, és azt gondolta, hogy a szenátus és a consul a szorult helyzetben enged a pimasz zsarolásnak.”

 

 

Ha idekeverjük a Capitoliumot is, akkor, hidd el, annyira bonyolulttá válik a definíció, hogy előbb-utóbb mi magunk zavarodunk bele.

 

Én a plebejus és a populista közt teszek „alanyi” különbséget. A demagógia szerintem úgy viszonyul a populizmushoz, mint a benzin a motorhoz. Elvileg elképzelhető populizmus demagógia nélkül, gyakorlatilag viszont nem.

 

Egyszerűen fogalmazva (de talán még nem szimplifikálva): a plebejus szereti a népet, a populista úgy tesz, mintha szeretné a népet. Mondom, elvileg elképzelhető olyan populista is, aki csak hangoztatja, hogy szereti a népet, ám ezzel nem sokra megy. Ha hatásosan akar politizálni (hatalomra jutni, a hatalmát megtartani), akkor demagógnak kell lennie. A demagógia szó alatt én egyszerűen népámítást, népbutítást értek.

 

Ezért hoztam föl példának Kádárt, ezért mondtam, hogy Kádár plebejus (értsd: a népből származó, a nép érdekeit, céljait, törekvéseit képviselő), de nem populista.

Kádár nem populista, mert nemhogy nem volt demagóg (népámító, népbutító), de még csak nem is igen hangoztatta az ő népi elkötelezettségét. Proletárdiktatúráról beszélt (még a XII. kongresszuson is), ami a nyolcvanas években már nemigen számított hangzatos, népámító szólamnak.

 

plebejus = népbarát (alany);

populista = népieskedő (alany);

demagóg = népámító, népbutító népieskedő (ahol a népámító jelző, a népieskedő alany)

 

 

„A populizmus tehát ("egészséges" keretek között, amelyeket a politikai jóízlés jelöl ki) - a többpárti politikai velejárója, nekem nincs vele különösebb bajom. A populizmus azt jelzi, hogy demokrácia van,  diktatúrában ugyanis nincs rá szükség.”

 

Még ugyan szükség lehet a diktatúrában populizmusra (népieskedésre), sőt demagóg populizmusra is. Ha még nem olvastad, érdemes megszerezned Faragó Vilmos Farkas Mihály rézágyúja című roppant szellemes dolgozatát. Kiderül belőle: a Rákosi-diktatúra legitimációja nem az internacionalizmuson alapult (noha azt is hangoztatták), hanem olyan plebejus célzatú propagandán, amely mindegyre, óhatatlanul populizmusba, nacionalista, sőt sovén nacionalista populizmusba zuhant át. Kodály még plebejus, a Magyar Népzene Tára sorozat is az, Nagy László is, sőt még Illyés is, ám az Illyés-Révai „koprodukció” (a Föltámadott a tenger c. film) már populizmusba, népieskedésbe hajló alkotás.

Tudjuk, a Rákosi-érában a „szentháromság” nem a Petőfi-Ady-József Attila forradalmi-esztétikai „vonal”, hanem a Petőfi-Ady-Móricz „mélymagyar vérvonal” (úgy rémlik, ez is Horváth Mártontól való, javíts ki, ha rosszul tudom).

 

Zelk Zoltán Rákosiról szóló versében pedig a plebejusságnak már nyoma nincs, tiszta nemzeti polpulizmus, sőt kifejezetten demagógia:

 

Föláll a Vádlott két fegyőr közt –

Micsoda tárgyalóterem!

Cegléd piaca, Hajdu, Csongrád…

Öt évszázad történelem

boltívek alatt visszhangzik

a kiáltás: Jelen! Jelen!

 

Ebben a versben Rákosi Kossuthtal azonos.

Plebejus vers? Nem. hanem populista. Sőt demagóg. Természetesen nem akarok én súlyozni a ceglédi szónoklat és a tárgyalótermi „viszont-vádbeszéd” jelentősége között, csak azt említem meg, hogy az adott történelmi helyzetben ez a mű demagógia. A történelem lebutítása, ilyen értelemben népbutítás.

Zelk költeménye a diktatúra propagandájának kelléke volt? Az volt, semmi alapod ennek tagadására.

 

Van persze olyan diktatúra is, ahol az ultima ratio jobbára a „gépi gitár”, viszont a diktatúra fogalma nem azonos a katonai diktatúrával. Sőt a diktatúrák többsége olyan „vegyes saláta”, amelyben a demagóg populizmusnak talán még nagyobb szerepe van, mint a nyílt erőszaknak. A Rákosi diktatúra ilyen volt. Legitimációjában fontos szerepet játszott az erőszak (főként az ÁVO, ÁVH), ám aminél messze hatásosabbnak bizonyult a populizmus (a „munkás-paraszt hatalom” hangoztatása stb.), illetve a demagóg nemzeti populizmus. Például a hadseregben a vonuló katonák azt énekelték tele tüdővel, hogy Farkas Mihály Gábor Áronnal azonos.

Te magad idézted Bacsót a minap. A Bástya elvtárs név azon büszke propagandaszólamból származik, mely szerint hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján. Vesd össze: merjünk nagyok lenni, merjünk nagyot álmodni; hazánk nem rés, hanem erős bástya az olimpiai mozgalom frontján (ez már 2012-től bizonyítva lett volna, ha a demagógokon múlik).

Vagyis a demagógia nem a demokrácia specifikuma.

 

Tegnap fölidéztem a Mester hitét, 1953-as csalódását. Te személyesen ismered a Mestert, kérdezd meg tőle: a szocializmusba vetett roppant hitének kialakulásában (abban például, hogy „erején fölül jegyzett békekölcsönt”) befolyásolta-e a diktatúra propagandájának populizmusa (népieskedése), demagógiája (népámítása), vagy csak a szikár tény kötötte gúzsba a tudatát a diktatórikus hatalom mellett; a puszta tény, mely szerint a szocializmus emelte ki őt nyomorból?

Kérdezd csak meg! 

Nem lehet kétséges a válasz.

Tudniillik vagy arról van szó, hogy a hatalom a demagóg populizmusával annyira elbutította a Mestert (anno), hogy tudott ugyan az igazságtalanságokról, na de hát, ahol faragnak ugye, ott hullik a forgács… vagy pedig még súlyosabb a helyzet: a diktatúra populista demagógiája teljesen vakká tette a Mestert, egyszerűen észre sem vette az igazságtalanságokat, nyolc éven át nem látott maga körül semmit, csak azt a tényt ismerte, hogy ő a nyomorból főiskolára juthatott.

 

Akár így volt, akár úgy, meggyőződésem, hogy a Mester nem gyárilag volt buta, és nem pusztán a pozitívumok vakították el, hanem nagyrészt a demagógia által volt elámítva vészesen. A diktatúra demagógiája által. Ennek volt következménye az iszonyú csalódás.

 

Ezt írod: „De hazugság volt a 1975-ös pártkongresszuson a felépített szocializmus kézzelfogható távlatba helyezése, miközben a pártvezetés (és ő maga is természetesen) tisztában volt az ország hanyatló gazdasági helyzetével, és hamarosan sor is került az első nyugati hitelfelvételekre az összeomlás elodázása végett.

 

Hazugság volt a csehszlovákiai invázióban való részvételünk internacionalista segítségnyújtásként való beállítása, noha tudjuk, hogy Kádár a magyar reformok védelmében (is) cselekedett, különben napirendre kerülhetett volna Magyarország megregulázása is.”

 

 

Ha valami miatt utálom az őszödi beszédet, az a „hazugság” szó unos-untalan emlegetése.

Gyurcsány is téved, te is tévedsz. A hazugság fogalma testidegen a politikában, s így „őszinte beszéd” sincs természetesen, mert ha a politikusok őszintén fogalmaznának, akkor az nem volna racionalista politika. Hanem irracionális volna. Sőt nem is volna szükség politikára, ha lehetne „direktben” kommunikálni. Akkor ugyanis az emberek megmondanák egymásnak az „őszintét” és kész. De ez még kicsiben sem megy, nemhogy társadalmi méretekben. Ezért van szükség diplomáciára, politikára. Ezért van szükség diplomáciai és politikusi nyelvre. A politikus nem hazudik, hanem politikusi nyelven beszél. Mindenki értheti, aki veszi a fáradságot, és megtanulja a politikusi szóhasználatot. Engem például politikus még nem csapott be. Soha. Gyurcsány se. Orbán se. Senki.

Aminek persze alapföltétele, hogy nem akarok egyetlen politikusnak sem hinni erőnek erejével, nem vagyok semmilyen politikai irányzat híve, így hát nekem sokkal könnyebb megtanulnom a politikusi nyelvet; a politikai (nota bene nem az eszmei, hanem a politikai) függetlenség teszi a „nyelvérzéket” ilyen értelemben.

 

Még egyszer idézem a mondatodat: „De hazugság volt a 1975-ös pártkongresszuson a felépített szocializmus kézzelfogható távlatba helyezése, miközben a pártvezetés (és ő maga is természetesen) tisztában volt az ország hanyatló gazdasági helyzetével, és hamarosan sor is került az első nyugati hitelfelvételekre az összeomlás elodázása végett.”

 

Miért lett volna „hazugság”? Honnan tudod, hogy „hazugság” volt a gazdaság stabilizálását a kontrollált eladósodásra építeni? Überközgazdász vagy? Eldöntötted a vitát Gidai és Fekete János között? Honnan veszed, hogy Kádár hazudott, akár saját magának, akár másoknak (íís)? Honnan veszed, hogy ő nem hitte el Feketének, hogy az eladósodás szakmailag (üzletileg) meg van alapozva? Merthogy Kádár csak akkor hazudott értelemszerűen, ha tudta, hogy Feketének nincs igaza, hanem a Torgyánnak, Morvai Krisztinának meg neked meg nem tudom én még, kinek van igaza, azoknak, akik azt állítják, hogy egyáltalán nem szabad eladósodni. Kádár pedig ezt tudta, csak hazudott a mocskos állatja. Meg akarta tartani a személyes hatalmát, és direkt kibaszott az országgal, vagyis ezért hallgatott Fekete Jánosra.

Először is: egyáltalán nincs bizonyítva, hogy nem Kádáréknak volt abban a helyzetben igazuk, egyáltalán nincs bizonyítva, hogy Huszákéknak, Chauceskuéknak volt igazuk. Másodszor: nekem sincs rá bizonyítékom, de akár a farkamat is rá merem tenni (Babarczy Eszternek már úgysem kell, mit kezdjek hát vele), szóval hogy Kádárék nem gonoszságból, nem felelőtlenségből döntöttek úgy, hogy Feketéékre hallgatnak. Vagyis nem hazudtak. Ez egészen biztos.

 

Egyébként pedig a „a felépített szocializmus kézzelfogható távlatba helyezése” eo ipso nem lehet hazugság. Egyszerűen azért, mert ez a duma nem jelent semmit. Mi a szocializmus? Nem tudjuk. Mi a „nem tudjuk” szocializmus felépítettségi stádiuma? Azt még annyira sem tudjuk.

Szöveg. Nem hazugság, hanem puszta szöveg. Hogy aztán kell-e a szöveg, vagy nem kell a szöveg a társadalom normális organizálódásához, én nem tudom, mert nem vagyok isten. (Csak nagyon úgy tűnik, mintha isten volnék, ez a megtévesztő bennem.)

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy 1975-ben az az öntudatosan szocialista hazafi, aki csüggött a tévéképernyőn, illetve Hofi Sokol rádióján, mert nagyon-nagyon tudni szerette volna, hogy kézzelfogható távlatba került-e már a felépített szocializmus, avagy sem, majd mikor értesült a kongresszusi jó hírről, lelkileg földobódott e „hazugságtól”, nos, ha volt ilyen ember a Kádár-rezsimben, akkor az az ember a falu bolondja volt nyilvánvalóan.

 

Én már 1975-ben is művezetőként dolgoztam, megmondom úgy, ahogy van, egy felvonószerelő vállalatnál. Ami azt jelentette a tárgyalt vonatkozásban, hogy mindenütt jártam az országban, ahol épültek legalább kétszintes házak. Bábolnától Dorog-Altárón át a csabai Bohn-gyárig, mindenütt szereltünk lifteket; és persze „vertikálisan” is: mezőgazdasági üzemek teherfelvonóitól Losonczi Pál, Lázár György személyliftjeiig mindent. Művezetőként beszéltem, tárgyaltam portásokkal, segédmunkásokkal, fejőnőkkel, vezérigazgatókkal sőt egy ízben miniszterhelyettessel is. Magyarán: rengeteg embert ismertem szerte az országban. De egyetlen olyan elvtárssal sem találkoztam, aki lelkendezve újságolta volna, hogy jaj de jó, a felépített szocializmus már kézzelfogható távlatba került, merthogy bemondták a XI. pártkongresszuson. Erre, ha kell, meg is esküszöm.

Vagyis ez csak azoknak a „problémája”, akik – valami rejtélyes okból – még most is rúgni akarnak egyet Kádár Jánoson. Ne érts félre, szavam nincs ellene, Kádár nem rokonom, rúgjál bele, ha jól esik a demokratikus májadnak, csupán azt kérdezem, miért nem ott rúgod az öreget, ahol annak volna indoka, értelme? (Tanácsolom „ontopik”: indulj el Babarczy Eszterrel szemben az államelnök-választáson, s ha te győztél, majd büszke köztársasági elnökként, ne fogj kezet Fekete Jánossal! Szerintem még ez is elegánsabb gesztus volna, mint Kádárt hazugsággal vádolni eladósodásügyben.)

 

 

„Hazugság volt a csehszlovákiai invázióban való részvételünk internacionalista segítségnyújtásként való beállítása, noha tudjuk, hogy Kádár a magyar reformok védelmében (is) cselekedett, különben napirendre kerülhetett volna Magyarország megregulázása is.”

 

Akkor most mi a problémád? Az, hogy Kádár a reformokat védte? Tudniillik, ha nem „hazudott” volna, ha nem „hazudta” volna néked, a te harmatos lelkednek, hogy internacionalizmus van meg minden, akkor Brezsnyevék tuti, hogy seggbe rúgják Kádárt, mégpedig a reformjaiddal együtt. Jobb lett volna? Akkor már egyszerűbb, ha be sem vonulunk! Tényleg nem érted? Kádár becsörtet Cseszkóba a reform védelmében, majd szépen leszarja a reformot, mert nem akar „hazudni” tenéked; kijelenti országnak-világnak, hogy nem „testvéri segítség” volt, hanem ezek a geci ruszkik megzsaroltak bennünket, azt mondták, hogy annyi a reformnak, ha nem vonulunk be katonailag.

Nem vagyok egy nagy politológus, de intranzigensen őszinte ember legyek életem végéig, ha értem a logikádat!

 

Mindegy, csak azt akarom mondani, hogy a „hazugság” szó nem egyéb a politikusok szájából mint orbitális demagógia; ezzel vádolják egymást keresztbe-kasul, ti pedig jól beszopjátok a „terminus technicust”; azt az áfiumos hablatyot szívjátok-fújjátok éjt nappallá téve, amelyet populista demagógok ügyesen kikevertek néktek.