Fönntartom: totálisan azonosulsz a Mesterrel,...

 

Noha eme topiknak nyilvánvalóan nem az a rendeltetése, hogy feltárja a Mester és a köztem fennálló érzelmi/szellemi viszonyt, fenntartanám vélekedésemet, hogy nem. És csak megismételni tudom, hogy totális azonosulás esetén az alávetettje lennék (tudta és akarata nélkül és ellenére is), szellemi függvénye volnék, és megfosztanám magam a jogtól, hogy őt is bírálhassam (mint bárki mást), ha valamiben nem értek vele egyet (például Kádár megítélésében vagy a kapitalizmus értékelésében), vagy hogy rezerváljak  magamnak időt egy gondolat vagy állítás alaposabb megszemlélésére és sine ira et studio  értékelésére, végezetül annak eldöntésére, hogy  akár hibázhassak is  azzal, hogy rosszul értettem meg a vizsgált mondatot (véleményt, felvetést, érvet, vitapontot) - vállalva ezzel annak rám háruló következményeit, alkalmasint felelősségét, amelynek viselése során nem mutogathatok a Mesterre, csak magamra.

 

Totális azonosulás (alávetettség) esetén ezekre nem lenne lehetőségem, és ezzel nehezen kivívott és amúgy is fogyatékos szabadságomat önként korlátoznám.

 

Miért tennék ilyet?

 

Az azonosulást inkább a tőle átvehető szemléletben, de nem annak minden egyes részletében és teljességében, tehát messze nem annak totalitásában jelölném meg. Még rövidebben: hatása volt rám abban, hogy úgy éljek, hogy ha a végítélet napján netán nála lenne az ítélőpálca, akkor elég jó jegyet kapjak, és ne utasítson életismétlésre, hanem adjon lehetőséget egy új esély megjátszására, de... másoknak is volt hatásuk.

 

Nyilván azért beszélsz róla, mert sérelmezed, hogy a kedves ismerősödet (barátodat?) gyalázzák orrba-szájba.

 

Nem. Ugyanis ő minden lelki eszközzel - nem politikaival, jogival vagy üzletivel, hanem erkölcsivel -, ha tetszik emberi fölénnyel rendelkezik ahhoz, hogy ezektől magát megvédje, ezeket egyetlen kis gesztussal visszautasítsa és lepöckölje, mint porszemet a kabátujjáról, tehát tudomásul sem vegye. Nem kiszolgáltatottja a gyalázóknak, nem függ tőlük sem társadalmilag, sem anyagilag, sem erkölcsileg (tehát nem tartozik közéjük és ezzel nem kötik a falka belső szabályai) - vagyis nem szorul az én sérelmezésem általi védelemre. Nem tudom ezt tömörebben kifejezni, mint úgy, hogy teljesen közömbös rá nézve ez a permanens, harminc éve tartó és fel-fellángoló lejáratássorozat. Ha őt nem bántja - mert nem bántja - akkor én miért bánkódnék helyette? Ebből a felfogásomból következik a "felőlem tegyék" álláspontja és a Clemenceau-képlet is.

 

***

 

Lope de Vega halálos ágyán, a kenet felvételekor vallotta meg, hogy sosem szerette Dantét. A Mester nem várt ezzel, még életében kimondta, no persze nem Dantéról. 

 

***

 

Ne vedd zokon, de – a szövegedből ítélve – én téged is ilyen lelki alattvalónak képzellek, olyannak, aki számára szinte csak az számít, de az mindenképp számít, hogy mit gondolnak róla az ellenségei, gyalázói, lefitymálói, lesajnálói.

 

Nem veszem zokon, mégis negatív.

 

Volt idő - és kinek az életében nem volt, amíg kellően meg nem erősödött önmagában - amikor érdekelt, bántott és fájt az ilyesmi, de ma már egyszerűen nem érdekel. Sőt, untat. Miért? Mert azt kellett látnom, hogy akiktől érkezik, azok végül semmivel sem különbek nálam, persze gyakran én sem náluk. Ezért nem is strapálom magam mások gyalázásával, mert lehet, hogy ők ugyanezt érzik. Akkor meg minek? Csak azok a vélemények érdekelnek, amelyek segítenek feltöltődni, önmagamat javítgatni, minek vesztegessem hát a fogyatkozó időt acsarkodókra? Mozart mondta (elnézést a hasonlatért, megint nem akarom magam ilyen nagyságokkal egybevetni, csak az ilusztráció kedvéért hozom fel) hogy "Sem dícséret, sem bírálat nem érdekel - belsőmet követem." És valóban: Mozart egyetlen csöndje értékesebb, mint mások egész életműve, például a F-dúr szonáta (K-377 ) azon tizedmásodperce, amit rajta kívül mindenki más kitömött volna valami hanggal, de ő a váratlan és utánozhatatlan csöndet alkotta meg.

 

Korábban már Cato is erre jutott: Cum te aliquis laudat, iudex tuus esse memento;  plus aliis de te, quam tu tibi credere noli

 

***

 

Talán a Marxszal kapcsolatos "vád"-at is félreértetted. A szóhasználat nem azt jelenti, hogy engem szemernyit is izgatna, ha valaki marxistának bélyegezne, hanem azt, hogy ha valaki Marxra merészel manapság hivatkozni, akkor automatikusan megkapja a "vádat". Ha valaki tehát engem marxistának titulál, azt megtiszteltetésnek veszem mindaddig, amíg nem mutatnak be egy olyan társadalomszemléletet, amely azt meghaladja, s mivel eddig még ilyet nem mutattak, a "vád" akár még dícséretnek is felfogható. Végső soron mellékes.

 

***

 

Tudniillik a valóság az, hogy Marx nem „jelölt meg” semmit.

 

Dehogynem. Nagyon is megjelölt. Nem unaloműzésből írta le az adott társadalom kritikáját és vázolta egy új körvonalait. hanem célja volt vele. Mi ez, ha nem kijelölés, megjelölés, egy út építésének kezdete? A filozófusoknak meg kell változtatniuk a világot, mert eddig csak magyarázták - mi ez, ha nem cselekvési program, tehát egy feladat kijelölése? Éppen az volt Marxban az új és meglepő, hogy a korábbi filozófusok elsöprő többségével szemben politikai programot is hirdetett - de nem hiszem, hogy ez annyira új lenne, hogy magyaráznom kellene.

 

A jövő képlékeny ugyan, de éppen ezért alakítható. Ha szilárd lenne, mint a múlt, akkor az életünknek nem volna tartalma és értelme, a jövőt is csak magyarázni lehetne, de nem formálni. Nincs fontosabb feladat, mint hatást gyakorolni a jövőre, amíg erőnkből futja. Marx tehát nem következtetett, hanem opciót kínált, hiszen a jövőre többféle terv létezhet, több is érvényes lehet, többféle verziója létezhet, a jövő elágazásokkal teli (melyeket a jelenben jelölünk ki), Marxé tehát csak az egyik ezek közül, de hosszú távon (tehát több száz év távlatában) esélyes, hogy az övé fog nagyrészt megvalósulni. Ez tehát nem "következtetés" a részéről, hanem terv, és eddig a legkimunkáltabb, amit bemutattak.

 

Persze a liberalizmus is alkalmas lehetne egy végső világrend kialakítására, ha valaki korszerűsítené, és ha a szabadságjogokat nem abszolutizálná és ásná meg saját sírját azáltal, hogy a jogokat tiszteletben nem tartóknak megengedi, hogy lerombolják magának a jognak a falait. Nézetem szerint ezért világot a liberálszocializmus mentheti meg és tarthatja fejlődő pályán, egy olyan politikai rendszer, amely széles körben engedi érvényesülni az individuális jogokat (tehát nem Marx-i), viszont kötelezi az államot a jogrendszert aláásók (bűnözők, terroristák, erőszakosan szélsőséges radikálisok, rasszisták, környezetrombolók) elleni kemény fellépésre, valamint a társadalmi különbségek és esélyegyenlőtlenségek kiegyensúlyozására, de nem feltétlenül nivellálására. Amiért optimista vagyok, az az, hogy a világrendet alapjaiban meghatározó USA most efféle utat tör, és lehet, hogy akár tíz éven belül is láthatjuk ennek eredményeit, és akkor majd okosabbak leszünk a jövőt illetően.

 

 

***

 

A gondolkodó ember nem remél(get).

 

Dehogynem. Miért? Mert bármennyit gondolkodik is, nem tudhat mindent - éppen a jövő dinamikus jellegzetességei miatt, és mert (ez is Marx) - a társadalom az átlagok mentén fejlődik. Nem a legjobbak és nem a legrosszabbak határozzák meg döntően, de befolyásolják a tendenciát, visszafoghatják a progressziót, alkalmanként vissza is fordíthatják, és generációk élete megy pocsékba, amíg a tévutakról visszavergődünk. Tehát reménykedni kell, hogy - például - nem a szélsőséges, hanem a mérsékeltebb politika határozza majd meg a magyar jobboldal következő mozgásait. Mivel nem tudjuk, ezért csak remélhetjük. A remény majd akkor válik szükségtelenné, ha mindenről mindent tudunk, azt is, hogy a jelenben megismert dolgok és folyamatok mivé alakulnak a jövőben. Ez viszont sosem fog bekövetkezni, éppen a jövő törvényszerűségei miatt, ezért igaz a mondás, hogy a remény hal meg utoljára.

***

 

Most pedig tételenként és konkrétan teszem föl a kérdéseket:

Forgolódnak a tőkés birodalmak? (Válasz: forgolódnak a tőkés birodalmak.)

 

Forgolódjanak csak, az a dolguk. A tőke forog, Marx is elfogadta, hogy ez a természete. Ha nem forog, megáll. Ha megáll, nincs növekedés, ha nincs növekedés, akkor pangás, majd visszaesés, pánik, konfliktusok, háborúk, járványok következnek. (Azt is írta ő, hogy "Öntudatos munkás, amig él, nem tör soha sztrájkot!" - van-e ma sztrájk, amit törni kell? Azt is írta, hogy "az időt mi hoztuk magunkkal, hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal..." - ma tartalék jóléte van a kizsákmányoltnak, nem is osztja meg senkivel.)

 

És kik is ők, a tőkés birodalmak? A vers megírásakor fasizálódó, pontosabban elnáciasodó Németország, a már fasizált Olaszország, az Ázsia felfalására készülődő Japán? Nem. A demokratikus USA, a demokratikus Unió, a demokratikus Japán, Dél-Korea, a javuló demokráciájú országok sora. Addig jó, amíg ezek forgolódnak, és nem Irán, Szíria és mások.

 

Mindemellett nem a mások eltiprására szervezkedő államok (birodalmak), hanem a nagyvállalatok némelyike forgolódik, de ahogy látom, a helyükre lesznek utasítva.

 

Csattog világot szaggató foguk? (Válasz: csattog világot szaggató foguk.)

 

Csattog még, csattog, hadd csattogjon. Csattogott itt már csendőrcsizma, német és orosz bakancs, ezek után a tőkés birodalmak fogcsattogása egész elviselhető.

 

Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak? (Válasz: ha Kína része a lágy Ázsiának, akkor falják rendesen.)

 

Nem falják már rég, hanem megsegítik. Olykor túlsegítik. A "felfalt" Kína ma az USA legnagyobb hitelezője. A "felfalt" India magába szippantja az amerikai IT-ipart. A valamikor falt gyarmatok népe elözönli az egykori falók városait, iskoláit, lakónegyedeit - lehet törleszteni a történelmi számlát.

  

S mint fészket ütik le a kis falut? (Leütik. Közhely. Nálunk is, másutt is.)

 

Nem ütik le. A legnyomorultabb magyar falu is életképesebb képet mutat, mint 30-50-100 évvel ezelőtt, még akkor is, ha tényleg száz bajjal küzdenek, de szinte mindegyikben benne van az esély.  És akkor a virágzó és hívogató osztrák, német, holland, brit, spanyol falvakról nem is beszéltem, ezek mind létező közösségek, rendes helyi iparral, kereskedelemmel, oktatással, egyletekkel, és egyre több ember gondolja úgy, hogy inkább ezekben kellene élniük, mint a mátrixszerű nagyvárosokban. Ez lesz nálunk is - holnapután.

 

Egy nyál a tenger? Termelő zabálás? (Az. Csak mostanában globalizációnak nevezik a nyáltengert, illetve fogyasztói társadalomnak a termelő zabálást.)

 

A fogyasztás = egyéni döntés. Nem kötelező. Aki beéri a reklámkultúrával, annak a háta mögött kattan a csapda. (Nem csak a tőkés birodalmak "falnak", hanem az egyének és családok is, mégpedig azt, amit még meg sem kerestek - lásd: a vízcsapelzárás hányzó kultúráját.) A jelen válság éppen arra jó, hogy el lehessen gondolkodni a fontos és hasznos, valamint a lényegtelen és káros fogalmain, lehessen új döntéseket hozni, és ha ezt a fogyasztás sínyli meg, ám legyen. A fogyasztás diktálói gondolkodjanak el, és kínáljanak új fogyasztási formákat, amivel éppúgy szép pénzt kereshetnek (például a kultúrával, lásd Spanyolország), és a mérleg helyre fog billenni.

 

Kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája? (Rálehel. És még akkor is rálehel, ha a globalizációt istenáldásnak tekintik sokan, noha nem az.) Miért? Mert itt az újabb kérdés:

 

Ez érvényes vitakérdés - bár JA egyáltalán nem erre gondolhatott, hanem hogy nincs menekvés sehol a tőke behatolása elől - nos, a terrorizmus és a túnőtt menedzsmenturalom mellett ez a következő évtized nagy napirendje. Én látok erre érdeklődést és elszántságot is, tények és tettek igazolják a felismerést és a cselekvést, és mivel mára a környezetvédelem = üzlet, ennek sokféle megoldását üdvözölhetjük hamarosan.

 

Összességében azonban: hol vannak a nagy háborúk? Amelyek évekig, évtizedig  tartottak, és milliókat vittek el? (Az etnikai leszámolásokat ne soroljuk ide, azok nem háborúk: Ruanda, Jugoszlávia) Hova lett a Kínát, Indiát rendre tizedelő éhínség? Hova lettek a fél népeket kiirtó járványok? Hova lett az írástudatlanság? Hova lett a politikai hatalom lehetősége, hogy bármikor kiirthassa eszmei ellenfeleit? Hova lett az ezeréves vágy, hogy egy ország folyton terjeszkedjék és letiporja szomszédait, pontosabban, ha van is ilyen vágy, eltűntek a megvalósítás reális lehetőségei. Persze, persze tudom, vannak ezek még, vannak, vannak, de egybevethető-e a mai kép akár csak az 50 év előttivel?

 

 

***  

...azonosulsz a messianizmussal, ti. a hívő reménykedik a Messiás eljövetelében.

 

Nem hinném, hogy ennyire félreérthetően fogalmazok, bár bizonnyal nem mindig gyémánttengelyű precizitással. De miféle Messiásban bizakodik az az ember (esetünkben tehát én), aki reméli, hogy - vegyünk egy élő példát - Orbán Viktor nem úgy dönt, hogy radikalizálódó politikával szerzi vissza a szélsőjobbra tolult szavazóit, hanem a mérsékelt út választásával középről pótolja veszteségeit, vagy ami még okosabb lenne: beéri a határozott kormányzáshoz bőségesen elegendő jelenlegi előny megtartásával? Várok-e én itt "Messiásra"? Nem. És ki is lenne az a bizonyos Messiás? Maga Orbán? Ugyan már, hiszen ő már rég eljött. Ráadásul csak egy döntést fog kimondani, ami nem is lesz az övé, hanem sokféle érdek és értékítélet summázata, eszköze lesz tehát ő egy összegzett akaratnak - amiről a mai napon, amikor ezt leírom, csak remélhetem, hogy felelős és épeszű lesz, de nem lehetek benne biztos, hogy tényleg az lesz.