Próbálgatva a VB3-at sokat gondolkodtam, hogy melyik nótában érezném a legfrappánsabbnak a megszólaltatását.
Az LGT-től nekem a legkedvesebb nóta "A szerelem börtönében" amit korábban játszottunk is az Artonssal de a B4 nem szólt ebben igazán meggyőzően.
Beállítottam a VB3-at valami hasonló hangszínre mint amit érzésem szerint Presser Gábor használhatott és meglepődtem mert a VB3-on az eredetihez valami nagyon közeli szólalt meg.
Azonnal megvettem a programot..:-))
Eszembe jutott hogy 5-6 évvel ezelőtt sávonként fel akartuk venni ezt a nótát egy csomó másikkal együtt , de valamiért nem fejeztük be. Viszont megtaláltam a dobosunk, Lacika - aki azóta sajnos eltávozott közülünk - által feljátszott ritmus szekciót. Ehhez a hangszer szólamokat meg a vokált gyerekjáték volt külön-külön felvenni, s a szólógitárosunkkal, Csabával lekevertük a nótát.
Szóval nekem ebben a VB3 "üreges" hangja nagyon tetszik és ezen hanghatás ellenére az ebben a nótában megszólaló egész hangtartományban szerintem szép kiegyensúlyozott hangképe van.
Ha van kedvetek/időtök meghallgatni (nagyobb hangerő javallott a hallgatáskor hogy a műlezli szélzaja is hallattszon) megtaláljátok a felvételt a még nem teljesen kész honlapunkon: www.artons.hu a
Zenék fülön az LGT nóták között.
Remélem lesz olyan közöttetek akinek tetszeni fog....
Amikor ez a nóta megjelent, volt egy műsor a Magyar Televízióban ahol ezt az LGT élőben eljátszotta és leadták teljes terjedelmében. Próbáltam a nyomára jutni ennek a felvételnek, de egyetlen ismerősömnek sincsen meg.
Nincs véletlenül valamelyik kedves szaktárs látókörében ez a felvétel? Nagyon szeretnék a nyomára jutni mert szerintem ezzel a dallal Presser Gábor világszínvonalú Hammond-os produkciót alkotott.
üdv:
Misi