Részben....

Az éghajlat valóban sokszorosan visszacsatolt szabályozási körökből áll.
Vannak pozitív, önerősítő és folyamatgyengítő visszahatások, ám bonyolítja a helyzetet, hogy... mint írtad is... mindegyiknek más a késleltetési ideje, időállandója, ami dinamikus rendszereknél akár azt is eredményezheti, hogy a visszacsatolások átmenetileg az ellenkezőjükre is fordulhatnak, tehát például egy hűtőhatású visszacsatolás ha késve érezteti hatását, már a lehűlési ágban, akkor erősítheti a kilengéseket.
A peremfeltételek változása sem lehet tetszőleges mértékű. Bizonyos határokat átlépve az öngerjesztő elemek kerülhetnek túlsúlyba, és az éghajlat valamelyik szélsőértékben ragadhat.
Ezt példázzák a jégkorszakok, ahonnan a visszaszabályozás emberi léptékkel mérve nem volt éppen hatásos.
Rövidtávon pedig az időjárás kaotikus jellege is szuperponálja az éghajlati görbét, ez olyan szélsőértékeket generálhat, amit adott esetben nem könnyű a trendektől különválasztani.... legalábbis, ha éppen benne csücsülünk.
Ezek a kilengések azért inkább a hidegoldalra nézve tűnnek veszélyesebbnek.


Az elmúlt tízezer évre azonban jogosnak tekinthetjük a megállapításod, jól látni, hogy például egy nagyobb vulkánkitörés globális hatásait hogyan kompenzálja ki a rendszer.
Jó lenne megérteni miokozza ezt a stabilitást, mert a Föld történetére azért nem ez a jellemző.