Marcus Luccicos válasz | 2009.06.18 10:27:31 Š (16238)

… az ellenzék miatt látszik hibbantnak a politika...

Š

 

Lám, én nem röstellem ezt ebben a formában kimondani! Szerintem csak a kevéssé jelentékeny emberek eszelősen „függetlenek”, csak a gyöngék nem engedhetik meg maguknak adott esetben a nyílt és egyértelmű kormánypártiságot. Csak a kvázi humorista (pl. Farkasházy) állítja, hogy „a humor ellenzéki műfaj”. A humor nem ellenzéki (különösen nem politikai ellenzéki) műfaj, hanem a humor (mint műalkotás) nem kevesebb, mint a József Attila-i „világegész” (a fejetetejére állítva).

Példa: 1995-ben Farkasházy hosszan, lelkesen „humorizált” (ellenzéki-humorizált) a „kormányhatalommal” szemben. „Bajusz” – mondta Farkasházy „viccesen” – „törpe” – mondotta Szuhay-Farkasházy „viccesen” a miniszterelnök termetére utalva (s így egy csipetnyi rasszizmussal is fűszerezvén az ellenzéki humort), míg mára Bokros úgyszólván 100 %-ig megdicsőült, ma már nem csak Dávid Ibolya, hanem Boross Péter is imádja, vagyis Farkasházy a maga „ellenzéki humorával” maradt, ami mindig is volt, egy szellemi vakarék.

A humor nagy teoretikusa még annyit sem tud a „szakmájáról”, hogy szellemesség nélkül nincsen humor. A „humorista” letolhatja a gatyáját kétmillió ember szemeláttára (mint pl. Fábry Sándor), a „humorista” bajuszozhat, törpézhet ellenzéki hévvel (mint Farkasházyék), és persze milliók röhöghetnek a viccein övalatti „értéssel”, ez akkor sem humor.

Másként kérdezem: ha mondjuk a „zsidók” vannak kormányon, s ezért az „ellenzéki humoristák” az „őszödi zsidókat” gúnyolják például a Kossuth téren (effektíve megtörtént), akkor az humor? Röhögnek rajta sokan – na de ez humor?

Vagy csak zsidózni nem illik az „ellenzéki humoristának”? „Törpézni” illik az „ellenzéki humoristának”? Horn Gyula tehet arról, hogy kistermetűnek született? Ha egy alacsony ember kormányra kerül, akkor humoros dolog őt letörpézni Farkasházy kabaréműsorában? Volna itt egy Farkasházy Tivadar, aki válaszolna e költői kérdésre? Mondom, költői a kérdés, merthogy nincsen Farkasházy Tivadar. Ez a nagyhangú humorteoretikus lényegileg pszeudojelenség. Szellemileg nem létezik. Legföljebb politikailag. Az ő „ellenzéki humora” által.

 

Mindegy, a lényegre térve: ha a kormánynak van igaza, akkor a tárgyi elemző azt mondja (írja), hogy a kormánynak van igaza. Ez ilyen egyszerű. Csak a bizonytalan ember teszi hozzá, hogy „na de hát azért azok is megérik a pénzüket” stb. Vagyis én azt az „elemzőt”, aki „egyrészt-másrészt” módon kezd el hablatyolni, már nem is hallgatom tovább. Aki viszont ki meri mondani, hogy az A az A, a B az B, az igen az igen, a nem az nem, mégpedig anélkül, hogy közben kaserolná magát erősen, hogy az A A ugyan, de én nem értek egyet a B-vel sem stb., nos, az az igazi elemző.

 

Én tehát, mivel jelentékeny ember vagyok, kimondom az „A”-t: az MSZP jóval intelligensebb társaság a Fidesznél. Ezért tartom valószínűnek, hogy ők (ha veszítenek a választáson) „elengedik a gyerek kezét” az új konstellációban, az új „kaukázusi krétakörben”.

Ez az állításom, amely állítás bizonyítható empirikusan is, okoskodás révén is.

Tapasztalati tény: az MSZP-nek még a legádázabb „új török” ifjú „snaucerei” is nagyságrendekkel decensebbek a Fidesz legmérsékeltebb öregjeinél.

Szabó Zoltán ugyebár az MSZP „legveszettebbjei” közé tartozik. Ezért az ő példája a legeklatánsabb.

Történt néhány éve, hogy nevezett Szabó Zoltán szétkáromolta a parlament falait, mire azután – pontosan emlékszem rá – egymás szájából rángatva ki a szavakat, üvöltözték a vérbuta újságírók, hogy lám, ilyenek a szocialisták is, csunnyán beszélnek a parlamentben, és jujjj!

Pedig mi történt konkrétan?

Szabó Zoltán mondani akart egy slusszpoént a parlamentben, ám rosszul szabta ki a szöveg hosszát, s mielőtt a poénhoz ért volna, figyelmeztette a házelnök: lejárt az idő, fejezze be a dumálást. Mire Szabó Zoltán, mintha a villám vágott volna bele, a mondat közepén abbahagyta a beszédet, abbahagyta, hiszen hát szólt a házelnök: fejezze be! Ámdeviszont, kurvára sajnálta a poént (én utólag sem sajnálom, ami persze egy más kérdés!), szóval dühös volt, hogy nem eredhetett Hofi nyomdokaiba (talán még elébe is), ezért azután káromkodott egy jókorát nagylöttyös indulatában. Előtte viszont elfelejtette (nyilván szintén dühében) kikapcsolni a mikrofont. Na kérem szépen, itt van a nota bene elásva! Ezt nevezem én más nagyságrendnek. Mert miként történik mindez egy fideszes pitbull esetében? Nemhogy elfelejti kikapcsolni a hangosítót, hanem még arra is baszik a fideszes, ha a házelnök erőnek erejével kapcsolja le a mikrofonját. Ő akkor is üvölt tovább a parlamentben, mondja a „poénját", mondja kérlelhetetlenül. Míg Szabó Zoltán (a „legagresszívebb” szocialista) nagyságrenddel nagyobb intelligenciáját pontosan az bizonyítja (paradox módon), hogy hallatszott a káromkodása. Tudniillik, ha a káromkodása hallatszott, akkor a poénja is hallatszott volna. Ha elmondja. Ő viszont reflexszerűen, kvázi zsigerből hallgatott el azonnal, amikor az elnök figyelmeztette: lejárt az idő. Privátim dühöngött még, átkozta magát (és nem a házelnököt!), csak hát hallatszott, ami hallatszott, s ami viszont – ismétlem – éppen az intelligenciáját igazolja.

 

És miért van ez így? Megmondom: mert ebben a kérdésben is a Kádár-kor a vízválasztó. A szocialisták (miként a többiek is) a Kádár-rezsimben szocializálódtak. Csak amíg a szocialisták a politikai nomenklatúra tagjaiként organikusan nőttek bele a politikába (először „sima” KISZ-tagokként, majd agitprop-titkári stallummal és így tovább: szervező-titkár, KISZ-titkár, kerület PB, VB, KB, DB, CB…) szép sorban, s ami a lényeg: türelmesen. A szocialisták megtanulták kivárni a sorukat, ilyenformán az angol kultúra letéteményesei a mai magyar politikában (Angliában kultikus intézmény a sorban állás).

 

Politikaelméleti közhely, hogy Kádár János erős fizikuma miatt a magyar rezsim is gerontokráciává alakult a nyolcvanas évekre (némelyek szerint már hamarabb), aminek pedig pozitív hozadéka is van, nevezetesen az MSZP mai intelligenciája. Még a nagy ifjú török Gyurcsány esete is ezt mutatja. Gyurcsány most példázza, miként is tanulta meg anno egy szocialista a KISZ-ben, a pártban, vagyis a nomenklatúrában kivárni a sorát. És ha kell, újra kivárni.

A kádári gerontokráciának persze negatív hozadéka is van (az MSZP-re nézve is, az országra nézve is), ezt mostanában Pató Pál-attitűdnek nevezik (legutóbb például Avar János a tévében). Persze. Míg Orbán nem Pató Pál. Morvai sem Pató Pál (enyhén szólva). Mert itt van a dolog pandanja is elásva. Tudniillik az ellenzék is a Kádár-korban szocializálódott, csak épp ellentétes értelemben. Például az ún. demokratikus ellenzék virtuális mottója így hangzott: vagy ma, vagy soha, vagy az egész, vagy semmi, vagy ma az egész, vagy soha semmi.

Mi erre a bizonyíték? A Társadalmi szerződés (megszületésének és utóéletének) története.

Monorierdőn még úgy tűnt, lesz szerves ellenzéki fejlődés, majd Kis Jánosék hirtelen döntöttek (vagy most és mindent, vagy soha és semmit), megírták nagy tiktokban, s kiadták a maguk programját, amelyet nyilván megfellebbezhetetlennek tartottak, mert ha nem annak tartották volna, akkor egyeztetették volna Csoóriékkal még a megjelenés előtt (vesd össze). Na már most, Csoóriékat pedig a reakciójuk jellemzi. Nem azt mondták, hogy hát akkor jól van, ha megjelent a kiadvány, hát megjelent, most már mindegy, sőt mi az ő programjuk figyelembevételével alkotunk egy jobbat, már ha szükséges jobbat alkotni, ám előtte egyeztetjük a demokratikus ellenzékkel! Nem. Helyette Csurkáék tökre berágtak, és elkezdtek üvöltözni, hogy „ugye, hogy megmondtuk, hogy nem érdemes a zsidókban megbízni, már megint fölrúgták az egyezséget, titokban, cion bölcsei ezek”, meg a bánat tudja, miket kiabáltak, persze csak szép halkan, mert Kádár alatt nem szabadott hangosan zsidózni – esetleg részegen volt megengedett és csakis hálózati személyeknek (a Mester ezt érzékletesen leírja a Kardos Györgyről szóló könyvében).

 

Meggyőződésem, hogy főként innen datálódik az egykori ellenzék (főként a Fidesz és az SZDSZ) arroganciája, türelmetlensége, hamarisága-kapzsisága, és ezzel magyarázható az a látszólag megmagyarázhatatlan agyrém is, amely Horn Gábor idióta picsázásaként (Kóka takony-mosolygásaként) vonul be, nem csak a HírTV, hanem a magyar politika egészének történetébe.

 

Tehát mindennek megvannak a történelmi előzményei – mondanám, ha nagytudós fórumozó volnék. De nem vagyok az, ezért én nem prognosztizálok, „csupán” következtetek.

Tapasztalati tényekből következik, hogy ha a Fidesz győz, nyugodtabban, kulturáltabb körülmények közt kormányoz majd, mint most az MSZP.

Ezért állítottam korábban is, hogy a neonyilasok (árpádsávosok) előretörése nem a kormányzati hibákkal, hanem a Fidesz hisztériakampányával magyarázható. Megkockáztatom: nem is csak alapvetően, hanem kizárólagosan. Egyetlen példa rá: a vizitdíjat (ezt a kormányzat egyik legnagyobb hibájának, balfogásának tartják) az emberek simán lenyelték volna (ugyanis van benne racionalitás), ha az ellenzék nem hergeli a lakosságot a kormány ellen. Sőt. Azt, hogy az őszödi beszéd tökéletes beszéd, még talán a legszimplább elmék (mint amilyen Babarczy Eszter vagy Vásárhelyi Mária) is megértették volna, ha Orbánék, Budaházyék, Kis Jánosék, Konrádék nem lovallják az olvasókat, a tévénézőket Gyurcsány ellen. Orbán azért uszított, mert félt Gyurcsánytól, Budaházy azért, mert gyárilag korlátolt, Kis János azért, mert Gyurcsánynak sem kellett Fodor Gábor, Konrád pedig azért, mert ő egy roppant okostojásnak képzeli magát. ha vicces volna, ellenzéki humoristának minősülne. Olyannak, mint amilyen Farkasházy Tivadar. Nincs abban semmi meglepő, hogy „kölcsönösen becsülik egymást”. Amitől persze Farkasházyék jövedelmének megtébéztetése (1995-ben) jogos és igazságos kormányzati intézkedés volt, lett légyen is az „ellenzéki humoristák” szerint a kormány hajdani pénzügyminiszterének bármily humoros a bajusza.