Én inkább azt mondanám, hogy a hierarchiák minden lépcsőfokán az adott szintnek alkalmas embereknek kellene lenniük: az ált. iskolában éppúgy, mint a középszíntű oktatásban és feljebb.

 

A háziorvosban ugyanúgy bíznom kell, hogy felismeri a bajaimat, és egy részüket jól kezeli, más problémákkal pedig a megfelelő szakorvoshoz irányít, aki megfelelően ellát.

 

A hierarchia nagyszerűsége az, hogy ha annakk minden eleme rendben működik, akkor a rendszer egésze is alkalmas a feladatokra.

 

Nem mnőségi, hanem funkcionális különbségeket kell tehát tenni. A vidéki politikának nem dolga a magyar csapatok afganisztáni jelenlétének eldöntése vagy az árfolyampolitika befolyásolása, a központi politika viszont ne üsse az orrát a helyi fejlesztésekbe. Akkor béke lesz. De most szerepzavarok és önmegvalósító politikus/üzletember/szociológus/publicista keverékek: a politikai genetika szörnyszülöttei dirigálnak - minden szinten.

 

Szili Katalin például alkalmatlannak bizonyult - nem is egyszer - a házelnöki tisztre. Megyei közgyűlési elnöknek viszont kiváló lenne. A legjobb talán. Göncz Kinga csak akkor lehetett volna évekig külügyminiszter, ha legalább Madeleine Albright képességeivel rendelkezik, de ezt nem tette. Az ellenzék legnagyobb pártját tartósan egy olyan személy vezeti, aki többször is bizonyítékát adta járatlanságának az alkotmányos rendszer alapkérdéseiben.  Életünk megannyi területén az efféle kontraszelekciók, nem megfelelő kiválasztások rontják le a nemzet hatásfokát (a borzalmas Antall-kormánytól kezdve mindmáig, de sajnos a szakmák fertályain is), és szorítják fedő alá a kreatív vagy romboló gőzt (mert mindkettő lehet!), ami így ki fog robbanni.

 

Az egyre nyilvánvalóbb alkalmatlanságok, a személyes hiteltelenségek, szakszerűtlenségek felbőszítik azokat, akik persze maguk sem tudnak jottányival sem többet, de abban igazuk látszik, hogy kontraszelektált rendszerekkel nem jutunk előbbre, ezért radikális megoldásokért kiáltanak és ez egyre többeknek tetszik. Hogy mi lesz utána, azt ők sem tudják, de nem is érdekli őket. A változás hívó- és kulcsszava olyan erős, hogy azért még a nyilvánvaló rizikókat is egyre többen hajlandók vállalni, és aki ezt nem veszi észre, ezzel nem számol, az megérdemli a sorsát.

 

Nem lehet például egy teljes évre olyan kormányt állítani, amely azt jelenti ki magáról: mi a válságkezelésre szerződtünk. Ilyen ugyanis nincs.

 

A kormány = kormány, teljeskörű jog- és hatáskörrel, tehát mindennel törődnie kell, nem csak az ÁFA vagy a vagyonadó mérlegelésével. Foglalkoznia kell például a szélsőségek visszaszorításával, mert az nemzeti kérdés, és nem lehet azzal lepöckölni, hogy Tessék kérem engem békén hagyni ezekkel, én most válságot kezelek és éppen a cafeteria-adó történelmi súyú feladatával vagyok elfoglalva.