KÉT ORSZÁG HATÁRÁN


Ha még megkívánsz,
megkívánlak érte,
kevés már a kedvem
földi jóra, szépre,
kezdek öltözködni
jégbe, hófehérbe.

Nem érek rá többé
könnyű ölelésre,
ha nagyon szeretsz,
hálás leszek érte,
ha nem csábítasz el,
magad vesztesége.

Én már csak az égre
nézek fel maholnap,
két ország határán
lábaim topognak,
az is csak búcsú, ha
szívedbe botolnak.

Ha még itt marasztalsz,
hálás leszek érte,
nagyon nehéz az út
az őszbe, a télbe,
nem kísérhet oda
nyarad édessége.

Megyek mégis. Kell a
béke tisztasága,
nem tudom, mit ér,
de ma még fáj az ára;
várjak, most, miattad,
várjak, utoljára?

Sírva így búcsúzom,
régi életemtől,
ha nem húzom is ki
kezed a kezemből:
nincs út visszafelé
e szomorú percből.

Öltöztet az idő
jégbe, hófehérbe,
két országban járok,
mindegyiktől félve;
akármit választasz,
megszenvedek érte.