a politikai elit hatalmas pofont kapott, amit megérdemeltek.

 

Ha a pofon "megérdemelt", akkor nem is kell felette siránkozni, még csak észrevételezni sem illik. Hiszen megérdemelt,  ergo ha nem csattan el, akkor a meg nem pofozott arc tulajdonosa joggal követelhetné jussát, amiért megküzdött, amit kiérdemelt, erre sehol semmi, disznóság, követelem a pofonomat!

 

A Svejkben olvashatjuk, hogy egyszer egy újonc elkezdte kioktatni a szakaszparancsnokát, és ez a katonákat borzasztóan feszélyezte és kíváncsian várták, hogy mi jön ki ebből, mire a hadnagy felpofozta a katonát, a többiek pedig úgy érezték, hogy a helyzet meg van mentve. (A történet a Nap és a Hold tömegvonzása közti különbségeken alapul.)

 

Pofon amúgy is sokféle van, miként azt a világirodalomból és a filmművészetből is tudhatjuk, és pofonológiai vizsgálataink arra a felismerésre vezethetnek bennünket, hogy nem minden pofon rossz és nem is minden pofon, ami annak látszik. (Karinthy megpofozott férje például kifejezetten jól járt vele.) 

 

Aztán, ismerjük az atyai pofon fogalmát. Ennek az élet egy adott pillanatában el kell csattania ahhoz, hogy a gyermek - válaszúthoz érkezvén - a helyesre lépjen, illetve a rosszról térjen le.  Hasonló funkciója volt a makarenkói pofonnak is.

 

A politikában is létezik ez az atyai, kissé megbocsátó, de azért határozottan helyreutasító-hazazavaró pofon: az, amit Orbán viktor beígért a Magyar Gárdának, szellemi-politikai idolja és előképe (Horthy Miklós őfőméltósága) nyomdokain haladva. Ez némiképp rokon a csendőrpofonnal, amely általában  minden ok nélkül csattant el: megjelent a kakastollas járőr a környéken, találomra kiemeltek valakit a tömegből és megpofozták, hogy mindenki tudja mihez tartani magát, majd elengedték békével.

 

A pofonhoz való hozzáállásunkat a zsidó-keresztény kultúrában maga Jézus határozta meg, aki pofon esetére a másik orca odatartását ösztönözte. Ez a felszólítás is arra enged következtetni, hogy a jókor érkező pofon valósággal megtisztít, megkönnyebbülést hoz, segít a helyzet áttekintésében és végül direkt jólesik. Jézushoz hasonlóan erős hangsúllyal fogalmazza meg ugyanezt Rejtő Jenő Hallgatag Drugicsa, aki világossá teszi mindenkinek, hogy pofont csak szerelmetes létrája (Melanie) becsmérlése esetén osztogat, és ezt be is tartja.

 

Az eltévedt pofont nem az kapja, akinek szánták. Ez igen gyakori tévedés, de következményei alkalmasint igen kellemetlenek lehetnek, ezért is érdemes a nagy tömegben alkalmazott testi erőszak mellőzése. 

 

Végezetül, ha már a politikai pofon volt a kezdőpont, érdemes elolvasni egy pofonológiai főtekintély erre vonatkozó sorait:

 

 

Szép Ernő: A pofon

 

A választáshoz Budapesten
- régi szabály ez, bizonyisten -
egyenesen, vagy visszájárul
egy-két pofon is hozzájárul.

 

Az eredmény a választáson
bizonytalan, kéremaláson:
a pesti választásokon
egy bizonyos csak: a pofon.

 

A választópolgár zsivány,
a voksért bankjegyet kíván:
eladja a szavazatát,
de pofont elvből ingyen ád.

 

A fővárosban a pofon
a szavazással oly rokon,
és bárki kapja, s bárki adja,
ez a választásnak zamatja.

 

A szín, az illat benne ez,
mely zord küzdelmet fűszerez,
mely muzsikát vegyít a kába
szavazás vásári zajába.

 

És választásról választásra
nő a pofon vonzó varázsa,
s mindinkább tekintély lesz ő,
mint alkotmányos tényező.

 

Mindegy nekem, ki a jelölt,
ki győz, s pénzt hasztalan ki költ:
a pofon az, amelyet várok,
melyért honfiszívem sóvárog.

 

Ez alkalommal mégis féltem,
hogy elmarad gyönyörűségem:
ó azt hittem, hogy a pofon
most mind nyaral Siófokon.

 

Az öröm most kétszeres,
hogy mégis volt egy nyakleves,
adta ezt egy bizalmi férfi,
aki a bizalmat így érti.

 

Bizalmi férfi, odafönt
a jó Isten megáldja önt,
amért másnak pofont, nagyot,
nekem pedig témát adott.