4400 válasz | 2009.06.09 17:34:56 Š (16035)

Az anyad valagat te nagyokos.

Előzmény: Marcus Luccicos (16034)

 

 

Tegnap arról írtam két hozzászólásban is (hosszan, bonyolultan), hogy az erős ember határozott, magabiztos, ezért akkor sem anyázik, ha vesztésre áll, esetleg alulmarad valamely megmérettetésben, míg a gyönge, bizonytalan, határozatlan, koncepciótlan (ahogy mondani szokás: program nélküli) társaság akkor is átkozódik, szitkozódik, ha nyerésre áll, sőt óriási (56 vs. 70 százalékos) fölénnyel győzött.

 

Még egyszer, ti. ez a dolog lényege: az erős nem átkozódik, merthogy minek?! Tudja: végső soron ő az erősebb! Míg a gyönge a permanens szitkozódásával, primitív szentségelésével (anyázásával) azt mutatja, hogy ő akkor is fél, reszket, ha a körülmények sajátos alakulása folytán fölülre került a politikai harcban.

 

Erre persze mondhatja valaki, hogy egy szokvány-kicsi nick szokványos kirohanásából nem juthatunk általános érvényű következtetésre. és ami elvileg igaz, csakhogy például Navracsics frakcióvezető, ha nem is szó szerint, de a lényeget tekintve ugyanígy reagált az ő nagy diadalukra.

 

Én nem vagyok politikai drukker általában véve, míg ezeknek különösen nem drukkolok, vagyis ha innen tekintem, engem is legyőztek. Ugyanakkor: akár „győztesként”, akár legyőzöttként, akár „felülről”, akár „alulról” nézem őket, ócska, pitiáner embereknek látszanak.

 

4400 válasz | 2009.06.09 17:34:56 Š (16035)

Nem hallottal meg olyanrol hogy valaki megvetese jeleul direkt kozonsegesen beszel?
Előzmény: Marcus Luccicos (16034)

 

Hallottam ilyenről. Sőt olyanról is hallottam, hogy az a Nagy Magyar Hős, aki vitézül rugdossa a döglött oroszlánt, boldog harsányan juttatja kifejezésre a legyőzött iránti „megvetését” (értsd: olthatatlan gyűlöletét). Hallottam én ilyesmiről, s csupán arról beszélek, hogy nincs a világban kultúrkör (a távol-kelettől a modern európai civilizációig bezárólag), amelyben a győztesek azzal foglalatoskodnának, azzal töltenék drága idejüket, hogy mindegyre kifejezésre juttatják a legyőzöttek iránti szimpla „megvetésüket”. Ez csak nálunk fordul elő. Ráadásul igen primitív módon. Tudniillik teljesen mindegy, hogy valaki „direkt”, vagy véletlenül közönséges-e. Aki útszéli, az útszéli. Tegyük hozzá: az „anyád valagát” szóösszetétel közönségesnek közönséges (és nyilván szándékos is), szent igaz, ám éppen nem a megvetés, hanem a szánalomra méltón engesztelhetetlen gyűlölet jele. Aki ugyanis nem csupán a választás, népszavazás napján Nagy Magyar, aki ismeri magyar anyanyelvének elemi szabályait, az pontosan tudja, mi a megvetés és a gyűlölet, mi gúny és az anyázás közti lényegi különbség.