Marcus Luccicos válasz | 2009.06.06 00:48:45 © (
16014)
De ha már itt tartunk, idézzük Arany véleményét tisztességesen, ahogyan kultúremberek között szokás: „A
bánki sértődés, nem egyéb, mint ama nagy sérelem, mely e percben csak megkísértve, de végrehajtva nincs: Melinda tényleges gyalázata.”
Nincs igaza Arany Jánosnak. Nem ez a „bánki sértődés”; ez férfiúi (esetleg férji) sérelem. Semmi köze a bánki státushoz.
Előzmény: Gondoljátok meg (16006)
Talán nem érdektelen a kérdés: ha nem „Melinda tényleges gyalázata”, akkor mi lehet ama „bánki sértődés”, amely Arany szerint úgy létezik, hogy még nem is létezik? Mire gondolhat Bánk, amikor személyes, „ident” sérelem eshetőségéről beszél?
Hogy Bánk leüljön a setét szövetség
Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb
Mint bánki sértődés kivántatik.
Mire gondol itt a bán? Szerintem egyértelmű: nem gondol semmire. De semmiképpen sem Melinda meggyalázására, mert proprímó először: miért gondolna éppen arra (ilyen alapon gondolhatna bármire, édesanyjának meggyalázására is), proprímó másodszor: ha meggyaláztatik az asszony, miért egy „
setét szövetség gyász-asztalához” ülne le a fölszarvazott férj megoldást találni a magán jellegű problémára? Ráció ebben semmi. Tehát másról van szó. És ez a „más” nem egyéb, mint a nevezetes Sturm und Drang.
Arany Jánost nyilván a
szavak, Bánk szavai vezették félre, azok a mondatok, melyek a haldokló Gertrudis vonagló teste fölött hangzottak el; Arany innen fűzte visszafelé a logikát, vagyishogy szerinte Bánk az ő bemocskolt becsülete miatt ölt:
BÁNK
(megijedve néz az ablak felé ki). Örvendj becsűletem, lemosta mocskod'
A vérkeresztség – oh Melinda! – ki!
Ki! a tető mindjárt reám szakad.
(Elváncorog.)
Ezt mondja Bánk, s valószínűleg erre gondolt Arany (vagy a
fene tudja, mire
gondolt), mindenesetre itt valóban egyazon mondatban szerepel a „becsűlet” és a „Melinda” szó. Csakhogy. Teljesen mindegy, ki mit beszél Katona drámájában, ti. a Sturm und Drang vágyát-viharát éppen nem a „racionalista kánon” jellemzi, hanem épp ellenkezőleg. Ami pedig Herdernél is így van, Goethénél is így van, Schillernél is így van; miért épp Katonánál lenne másként?
Aranynak tehát Arany Jánossal „felel” az ironikus nábob (már ha szabad kettejük között közvetítenem): „gondolta a fene”!
Már csak azért sem gondolhatta Bánk, hogy egyszer „Melinda tényleges gyalázata” miatt öli meg a királynét, mert művelt literátor lévén tudta: a Sturm und Drang egyik alapjellemzője szerint a hős hol ezt mondja a drámában, hol azt mondja a drámában, olykor épp az ellenkezőjét annak, mint amit korábban motyogott, hörgött, nyüszítet, visított, üvöltött a másik fülébe. Így tehát Bánk sem „Melinda tényleges gyalázata” miatt gyilkol, ti. az ölés gyakorlatilag ezen szavakkal kezdődik:
OTTÓ
(az oldalszobából jön). Néném! Az istenért! –
(megijedve). Bánk bán!
(Visszaszalad s becsapja maga után az ajtót.)
BÁNK
(hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utána rontani.) Ha, fattyú!
Hogy e dühösség, mely a testemet
Emészti, százezer mértékbe fussa
El lelkedet! hogy a kín, a maga
Egész minéműségében, csekélység
Legyen tulajdon kínaidra nézve! –
Az ételednél undorodásba jöjj
És férgesedjen az italod – gyötörjön
Éhséged annyira, hogy a sírból a
Halottakat kívánd kirágni! El-
Csúfíttatott árnyékom mindenütt
Kövessen és véresen álljon ott,
Ahol lefekszel, ott ahol felébredsz!
Örökre átkozott légy, átkozott!
És átkozott a hely, melyben születtél!
Az efféle átkozódást (vö. Szabados dal, Regös ének, Öt szegény szól), illetve az átoközön körülményeit, bizony, nem a ráció motiválja. Ésszerűen Biberach gondolkodik: „
Egy ily keszeg, sovány fiút [mint Ottó]
az izmos / Bánk bán a bajúsza egy végére tűz”; és amely izmos bajszú férfiú ezúttal fizikailag tehetetlen a kiscsávóval szemben, csupán „szánalmas” átkozódásra képes. Miért? Mert a királyné szobájának ajtaját csak kívülről lehet bezárni (mintegy rázárni azt a királynéra és vendégeire), de egyébként is, a „keszeg” Ottó minden tekintetben ügyesebb Bánknál, gyorsabb a mozgása is, a fölfogása is… bezárja az ajtót, hiszen ott volt a kulcs nála (vagy pedig a kulcslyukban), udvornikok meg sehol. Éppen Magyarország kifosztásán fáradoztak. És a végtelenségig sorolható, vagyis aki a Sturm und Drang viszonylatában rációt keres (és talál), irracionálisan cselekszik. Mintha azt kérdezné az elemző esztéta: Oidipusz miért nem fekete kendőt kötött a szemére, ha nem akarta látni, amit hirtelen fölismert?! Aki így spekulál, éppen a dráma (mint olyan) lényegét nem érti, és még akkor sem (ki merem mondani), ha Arany Jánosnak hívják az illetőt. (A művészt nem szükségképpen a
gondolatai miatt szeretjük.)
Bánk tehát a „bánki sérelem” jegyében:
a Vihar és Vágy sodrásában átkozódik. Majd öl. Ám
csak „utólag” Melinda okán. Ugyanis így
viharzik le a jelenet:
BÁNK
(hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utána [ti. Ottó után]
rontani.)
… Örökre átkozott légy, átkozott!
És átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS
(Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd
az ablakhoz szalad; végre használni akarván az alkalmatosságot,
el akar sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy tigris,
nekidühödve, tőrt kap, és Bánkba akarja ütni). Hitvány, ne bántsd hazámat!
BÁNK
Én? - Kerítő!
(Megfordúlván, kitekeri kezéből a gyilkot.)
GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig).
BÁNK (utoléri és agyonszurdálja).
Sziszegj – sziszegj, kígyó! te itt maradtál.
GERTRUDIS (lerogy).
Ah!
BÁNK (merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait – a tőr kiesik
kezéből, melynek zördülésére felijed).
Vége! volt – nincs; de ne tapsolj, hazám –
Ni! – reszket a bosszúálló –
(Kívül zörgés s több kiáltás.) Hamar!
BÁNK (megijedve néz az ablak felé ki).
Örvendj becsűletem, lemosta mocskod'
A vérkeresztség – oh Melinda! – ki!
Ki! a tető mindjárt reám szakad. (Elváncorog.)
Tehát Gertrudis is „nekidühödik”, „tőrt kap”, s „mint egy tigris”,
ráviharzik (Sturm) a hazáját gyalázó férfira. Semmi kétség: közvetlenül a fizikai támadás váltja ki a „bánki sértődést”, ám ennek sincs jelentősége, hiszen egyértelmű: Bánk nem Melinda miatt, nem „bemocskolt becsülete” miatt öl, nem a hiába „tapsoló” hazája védelmében öl, de még csak nem is önvédelemből, hanem azért öl a drámában a drámai hős, merthogy
ölnie kell. Ez a szabály. Ölni kell irracionálisan, de tiszta szívvel (hogy ismét József Attilára hivatkozzam). Tiszta szívvel öl ártatlan embert Othello is, tiszta szívvel öl ártatlan embert Bánk is. Ez a dráma, ez a „bánki sérelem” lényege.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
A Bánk bán tehát József Attila versének hatodik szakaszában van összefoglalva, nem csak a fent idézett jelent, hanem a dráma egésze:
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Szóval ezért nincs igaza Arany Jánosnak.
