„De Petúr szűklátókörűsége még csak érthető”Mi, az hogy! Nagyon is érthető. Hiszen itt egyedül Petúr és a békétlenkedők, akik a haza sorsán tipródnak! Amíg ők szervezkednek, addig Bánk az országot járja. Szépen körülutazgatja a Balatont, megszáll minden kellemes hotelben, megfordul minden csárdában, eszik, iszik, Hévízen kezelteti kezdődő reumáját, felmarkolja a harmincegy forintos kiküldetési pénzt, szóval nem nagyon érdekli, hogy vannak olyanok, akik heten sem tudnak egy rossz csőszt fogadni.
Nem áll élére a pártütőknek, sőt lebeszéli őket egy esetleges hídelzárás vagy székházfoglalásról. A polgárháború rémét vetíti eléjük. Amit el is fogadnak. A békétleneket teljesen lefegyverezve kimondja, hogy ő nem akarja titkos összeesküvés által érni el célját, mert:
Hogy Bánk leüljön a setét szövetség
Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb
Mint bánki sértődés kivántatik.
Persze, a bánki sértődés, nem egyéb, mint az a nagy sérelem, amely saját személyét érinti, az a hit, hogy Melindától csinos kis szarvakat kapott. Na ezt már nem bírta lenyelni a nagyúr. Miközben Tiborc – micsoda név, e topik címadója sem Eszterc- a mezőgazdaságból élők nehéz helyzetét igen választékos szavakkal ecseteli, csak saját sérelmével bíbelődik. Tiborc rá is szól: figyej má haver!
Beszélj, beszélj; igen
Jól hallom én panaszod; de a magam
Panasza is beszél.
A személyes sérelemhez, a nemzet sérelmét összegyúrva, elég indokot talál, hogy Gertrúdon töltse ki bosszúját. Agyonszurdálja. Miért is kell ennek a szegény meráni asszonynak meghalnia? Megmondom, azaz :
MELINDA
Veled,
koronák bemocskolója! Aki meg-
loptad királyi férjedet, - kitépted
kezéből a jobbágyi szíveket,
árúba tetted a törvényt - nyomád a
nyomorúltakat, - mártírrá tetted az
erkölcsöt és
- sírva fakad -
testvéri indulatból
egy szennytelen nyoszolyának eltörése
végett, királyházban
bordélyt nyitottál.
Na kérem, itt van az eb elhantolva! A kérdés:
kupleráj vagy kaszárnya?Elég régen foglalkoznak már ezzel a kérdéssel!