csincsilla72 Creative Commons License 2009.05.31 0 0 3387

Hogy mennyire adta önmagát, az jó kérdés. Ezt csak azok tudják megválaszolni, akik ismerik is. És az ember változik is az évek során. Duchovny beleélte magát a szerepbe akkor is, most is.

Vannak színészek, akik szó szerint eggyé válnak a karakterrel, ez ritka dolog. Rájuk általában az jellemző, hogy hihetetlen erővel és átéléssel játsszák el a szerepet, viszont - éppen emiatt - kevés filmet is készítenek. Jó példa erre Daniel Day-Lewis, van is már két Oscarja, viszont nem vállal évente szerepeket.

Ami Duchovnyt illeti, ha 8 évig ugyanazt a karaktert játszod minden áldott nap, óhatatlanul is kényszert érzel, hogy alakítsd a szerepet. Nyilván voltak neki is ötletei. De szereplőtársainak interjúi szerint DD egyszerűen egy bohóc, aki szeret játszani, szeret improvizálni, viszont Muldertől maximálisan elhatárolta magát, egy alkalommal megjegyezte, hogy sosem barátkozna egy ilyen fickóval, a világ legunalmasabb pasija véleménye szerint :-)

Az pedig, hogy ennyire belenyúlt a karakterbe, inkább arra mutat, hogy a CC-féle ábrázolással szemben igen kritikus volt...

 

Érdekes, amit írsz, miszerint Fox szinte élő emberré lett az évek alatt. Szerintem ez minden színész rémálma, és igyekszik elkerülni, amennyire csak lehet :-)

Előzmény: Törölt nick (3386)