Így a Davis könyv után nekem is felületesnek tűnik a film. De arra mindenképpen jó, hogy aki eddig még nem ismerte a Doorst, annak felkeltse az érdeklődését. Jómagam is ezzel kezdtem, s a film után vettem meg az első lemezt. Mikor fiatal voltam (70-es, 80-as évek) valahogy nem nagyon volt népszerű a Doors itt Magyarországon, vagy legalábbis nekem teljesen kimaradt az életemből. Pedig ha tizenévesen találkoztam volna ezzel a zenével, ezekkel a szövegekkel, Jim fantasztikus előadásaival, bonyolult, szélsőséges egyéniségével és gyönyörű pofikájával... nem is tudom, mi lett volna. Talán magábaszívott volna a halál engem is, mert elég zűrös, melankóliával átitatott és elfojtott lázadásokkal teli kamaszkorom volt. Jobb így, hogy csak most, vén fejjel ismerkedem ezzel a sötéten ragyogó világgal.