Én nyilván egy felelőtlen barom vagyok, de a lányom negyedikben elkezdett hazajárni a suliból egyedül, a második félévben. Kénytelenek voltunk elkezdeni, mert ötödiktől nem volt napközi, és egyikünk sem ért volna oda elé, amikor vége volt a sulinak, nyilván dolgoztunk mindketten.

Szóval fokozatosan csináltuk, először a sarokig egyedül, ott találkoztunk, aztán a villamosmegállóig, aztán a metróig, aztán hazáig...

Most a város másik végébe jár gimibe, reggel mondjuk velem jön, de haza egyedül. Egyedül megy a zeneiskolába is. Ha valaki megy érte, akkor az azért, mert éppen ráér.

Igen, izgulok közben, de bakker, bármilyen a világ, legyen a gyerek egy bénácska, mindenütt elvesző gyerkőc? Majd a másik életemben, amikor nem dolgozom, megyek érte, ebben az életemben kénytelen voltam önállóságra szoktatni, és kénytelen vagyok aggódni, amíg haza nem ér, ez van.