Henni - Rudas, Kispéter, Szabó - Lakat, Dékány - Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor
Karcsi bácsit nagyon tiszteltük és tartottunk töle, mert ha pipás volt, tudott ám üvölteni, hogy "csürhe bagázs"! Akkor pedig egy ér kidagadt homloka közepén, feje teljesen vörös lett. Szép, elöl hullámos szöke hajára emlékszem, meg arra, hogy ha Hüvösvölgybe vitte ki az osztályt, velünk focizott. Egyszer az ötösröl vitte fel a labdát, mindenkit kicselezve, kényelmesen bebillentette a labdát Gelei Józsi kapujába. (Józsi 1 évvel volt felettem, már akkor is elsörendü kapus volt a Városi Táborban). Egy Cila nevü csinos kislányba volt "szerelmes", akit a cazzatesta Balázs Attila "lecsapott" a kezéröl.
Lakatnak a peculiáris "L" betüjét mindenki szerette utánozni (én is). Engem nagyon kedvelt, mert jó tanuló voltam. A VI.-os osztályképen (még mindíg meg van) mellette ülök, büszke is voltam rá, hogy azt mondta: "Gáll, gyere ülj mellém!"
Nagyon jól ping-pongozott is, a Pálossal (a napközi otthon egyik felügyelöjével - aki sokszor azt kiabálta, hogy "fiam, úgy seggberúglak, hogy a nadrágod kivasalva jön ki a szádon!") - sokszor játszott, mi meg figyeltük öket. (Apropos, ezt az eloquent kifejezést sem elötte, sem utána senkitöl sem hallottam).
Csonkánénak jó lábai voltak - állapította meg Csóka Attila (szegény barátomat lelötték a forradalom alatt!). Attila a Lövölde téren lakott, (édesapja neves opera énekes volt)
gyönyörüen rajzolt, zongorázott, én meg 100 forintért havonta segítettem neki számtanban és russzkiban.
A FRADI elnökségéért most verbuvált Bácsalmási Ottó, aki 3 évig jó barátom volt a Wesselényi utcai közgazdasági technikumban. Toi-toi-toi "Bundzsi"!