Szia Frecska.
Én is hasonló megfontolásból döntöttem a Maxabo BAT-os autó mellett.
Lehet, Neked szerencséd van vele, de visszalapozva a hozzászólásokat, nekem szinte ugyanazok a problémák jönnek elő, amik lejjebb olvashatók. Váltó, kormánymű, szervó. Ezek mind garisak LENNÉNEK. Nálunk is szervizautóként üzemel a gép, terhet nem szállítunk vele, csak szerszám és műszer van benne, ami nem több 100 kilónál.
Ami a km órában látható, az vagy igaz, vagy nem, mindenesetre az adásvételi alján az látható, hogy az általa mutatott számért semmiféle felelősséget nem vállalnak. A tiszta üres szervizkönyvre csípőből jött a válasz: A sofőr biztosan nem vitte magával, azért maradt le a bélyegző. Egyébként nálunk is megbecsült darab, pl. én nem hiszek a húszezres olajcserében, és tízezrenként lecserélem szűrővel együtt, mert örülnék, ha kibírna legalább 5 évet. Minden héten 2-3-szor Debrecenbe járunk, tehát nem rázom szét a pesti utakon, utazóban 130-at mutat az óra, ami igaziból 123km/h- nak felel meg, ennyit csal az órája. Az apróbb hibákat tudomásul veszi az ember, nem az a gondom, elvégre használt autót vettem, hanem hogy amire garit vállalnak, azt nem hajlandóak megjavítani. Pedig nem ingyen csinálják: a váltó javításért 230ezret kaszírozott a Maxabó. Ebből az anyag ktsg 60ezer Ehhez képest mit keres a váltóban vasreszelékes olaj?