Ebben csak 3 probléma van.
1. A gipszkarton úgy került bele, hogy míg én az álmennyezet fölött szereltem az elektronikát, a klímások bekapcsolták a ventilátort, ami egy lehúzott csövön keresztül az álmennyezet felett átfújta a gipszkarton vágásából visszamaradt port.
2. szerdán, mikor már eleve be volt gyulladva, egy rózsabokor is pofáncsapott, amikor nyílt kifele a kertkapu, amit szereltünk. Ehhez szintén nem szokás védőszemüveget felvenni, amikor már motorral járatom a kaput
3. Pénteken már elég erősen sütött a nap, amikor nekem már amúgy is érzékenyebb volt a fényre a szemem, ezért napszemcsi volt rajtam, amire a védőszemüveg nem fér rá.
És még1.: Amikor 15 éve tele met a szemem, akkor speciel pont a védőszemüveg baszott ki velem, mivel egy elvágott, félig rozsdás fémdarab rozsdás részéhez érve szinte szétrobbant és a kb. 6 milliárd szemcséből egyrakás berepült a védőszemüveg szellőzőlyukacskáin keresztül bejutottak a szemcsibe és ott pattogtak a szemem előtt.
Az a védőszemüveg azóta is megvan emlékbe, de azóta soha nem vettem fel.
A tavalyi esetnél egyébként olyan helyen álltam, ahol elképzelhetetlen volt, hogy a szemembe kerüljön bármi is a kollégám flexeléséből. Egyrészt egy fal mögött álltam, másrészt egy forduló után, harmadrészt háttal. Ami ott repült, az egy tujáról mandinerrel átrepült mellettem és a nekem szemben lévő falról pattant vissza a szemembe.