Ne hidd már, hogy ez volt az első. 15 éve apró, szinte porszem nagyságú fémszilánkok kerültek a szemembe. Akkor 2 variációt mondtak: Az első, hogy kiveszik őket (jobb szemben 5, bal szemben 7 darab), de akkor jelentősen romolhat a látásom egy életre; második variáció, hogy benthagyják, betokozódik, de fényérzékeny lesz a szemem. Utóbbit választottam.
Nem mellesleg tavaly már kaptam a szemembe olyan szilánkot, ami annyira kiállt, hogy a pislogástól kicsit véresre vagdosta a szemhéjamat. A mostani azért volt rossz, mert kedden gipszkartonból por került a szemembe, majd szerdán még1 rózsabokortól is kaptam egy pofont ugyanabba. Ezek után nem volt csoda, ha be van gyulladva, ami pénteken már javult, de szombaton megint szar volt és vasárnap is, bár már a talin kezdett javulni, de ma megint alig tudtam vezetni, ezért haza is jöttem melóból és irány a szemészet. Ott kiderült a fémszilánk, amit csakis pénteken kaphattam be, de ha akkor tudom, már mentem volna a szemészetre, de ki gondolta, amikor már eleve be volt gyulladva. Most már jó, de aludnom kellett még az előtt, hogy elmúlik az érzéstelenítő hatása, különben a tapétát is levakartam volna a falról.