Helló!
Mikor én építettem a keltetőmet azt tartottam szem előtt, hogy folyamatosan, mindenhol egyenletes legyen a hőeloszlás, és ezért jutottam arra a döntésre hogy így építem meg a gépet. Ha gondolod nézd át a képeimet meg a vázlatot amit rajzoltam róla. Eleinte én is "túlméreteztem" ezt a friss levegő befúvás-gondot, én is tettem külön ventillátort ami kifelé szívja az elhasználódott levegőt, de sose használtam mert elég levegő jut be a rendszerbe a fedél illesztésénél. Szóval nálam a ventillátor állandóan megy, a felső részről szívja el a levegőt, felfűti, majd alul vizestálra nyomja, majd innen újra fel. Amit még fontosnak tartottam a levegő eloszlatásánál, az az alsó tálca és a felső elszívó furatainak száma és mérete. A tálcán/elszívón levő furatok felszíne kevesebb, mint amit a ventillátor "előlködés nélkül áthajt". Persze nem sokkal, hogy azért ne legyen leterhelve a ventillátor, de mikor a helyére csúszik a fedél, hallani hogy kissé leesik a fordulatszáma. Ezzel elértem azt, hogy a felső elszívó és a ventillátor között kissebb a légnyomás, mint a keltetőtérben. Így biztos, hogy a legtávolabbi furatokon is van légáramlás. (Mert ha túl nagyok a furatok, akkor a legrövidebb, legkisebb ellenállású utat fogja bejárni a levegő.) Valamint mivel felül szív, és felül juthat csak be az illesztésen és a letakarható furatokon levegő, így az is rögtön bekerül az áramlatba és felfűtve jut a tojások alá.
Én szigetelésnek hungarocell lapokat használtam, amit kétoldalú ragasztóval tettem fel az akvárium oldalára. Ilyen lapokat használnak házak külső szigetelésénél, 1 lap 50x100 cm méretű. 2 cm vastagságút használtam, de ajánlom hogy inkább 4-6-8 cm, vagy akár vastagabbat használj, mert így tudod leginkább csökkenteni a hőveszteséget, amit már többen is írtak előtte. Én is duplán ragasztottam később az alját meg ahol még feltétlen kellett.
Amit még azért tarts szem előtt az építésnél, hogyha fát használsz akkor számíts rá hogy a magas páratartalom miatt néhány nap alatt meg fog dagadni! Szóval inkább lötyögjön az elején az, aminek mozognia kell mintha a keltetés közepén kell előszedni a fűrészt! Vannak itt a fórumon nálam tapasztaltabb emberek, akik biztosan több infóval rendelkeznek ezügyben, nekem ennyi jutott eszembe most.