Az ma Zimbabwe. Amikor Cecil Rhodes odament, gyakorlatilag lakatlan volt. Pár nomád állattartó törzs fel-feltűnt időnként, de ahogy a marháik lelegelték a füvet, odébb is álltak más országba.

A terület eredetileg nem volt képes pár száz gyűjtögető életmódú nomádnál többet eltartani. Aztán jöttek a moooocskos gyarmatosítók, hozták a korszerű mezőgazdasági módszereket. Olcsó lett az élelem. Zimbabwe lett a kontinens éléskamrája, Dél-Afrika mellett. A lakossága elment 12 millióig, és már nem tetszett nekik, hogy a fehér farmerok az őseiktől örökölt nagy földeket tulajdonolták és művelték.

Mugabe, a setét barom kitalálta, hogy el kell a fehéreket űzni. Űzik is. Csak el/kiirtják velük együtt a szakismeretet is. Tudod, mint a Hofi-poénban. Eltűnt a kulák. Meg eltűnt vele a szalonna. Meg a zsír. Meg a... Egy dolog elrabolni a földet meg a műveléséhez szükséges eszközöket, és megint más hatékonyan, nyereségesen működtetni.

Ugyanez volt itthon is, mikor 1948 után államosították a gyárakat, aztán a jóelvtárs portásból csináltak vezérigazgatót. De legalább - akkor már - nem irtották a tulajdonosokat, ennyiben voltak csak jobbak a náciknál. Nem mentek el a fizikai megsemmisítésig, beérték a kisemmizéssel. Na, ezek az afrikaiak még csak Hitlernél tartanak a történelmi lecke megismétlésében. A jelek szerint megtanulni nem tudták, így aztán müxik a Fukuyama szabálya.

A terület mára degradálódik, és jó úton van ahhoz, hogy eltartóképességében oda jusson vissza, ahol Rhodes megérkezése előtt volt.

Mi meg segélyezzük őket ahelyett, hogy hagynánk, hadd egyék meg, amit főztek. Azt aztán mindet.

Csót:
b