Bocsi félreérthető voltam. Szóval arról nem adják ki a papírt, hogy diszes.
Szakvélemény készül (mondjuk már eltelt egy hónap de még mindíg nem kapta meg az iskola).
Pedig jó lenne tudni mit írtak .
Nagy siker született nálunk. A szorzótáblából írt nagydolgozat 5-ös lett.
Persze előtte itthon volt betegen 1 hétig, és reggeltől estig nyúztuk.
Pár napra rá újra megirattam vele itthon, hááááát akkor már 3-as se lett volna.
Szóval a memóriával is van gond.
Már nagyon várom az év végét. A gyerekek nagyon kegyetlenek is tudnak lenni. Szeptember-október távoli városban kórházban voltam. Persze a gyerek lelkileg is összetört, és hát nem is tudtak vele hatásosan tanulni, hiszen ahoz nagyon sok idő, és energia, kreativitás és türelem szükséges.
Nagyon rossz jegyek születtek, és néhány gyerek vitánál a fejéhez vágja, hogy ő hülye, mert 1-es -2-es lett a dolgozata.
Az én gyerekem meg hiper érzékeny és ugyan mondogatja, hogy már 4-es-5-ös-ek a dolgozatai, de közben zokog és teljesen kiakad.
Sajnos olyan osztályba jár, hogy 32 gyrekből 27 kitünő tanuló. Ezért aki nem az az rosszul érzi magát.
Szóval kipuffogtam magam, bocsi
Liz