Akkor következzen többek kérésére a beszámoló. Azoknak persze nem lesz túl izgalmas, akik már a felföldi utakon jártak, de számomra lenyűgöző volt ez az út is.
Évente 2-3-szor indul Budapestről közvetlen charter gép Keflavíkba. Csak repülőjegyet nem jellemző, hogy árulnának az irodák, leginkább csomagban lehet ezekre a járatokra feljutni. Mi a Skandináv Utazási irodával mentünk, ahol a repülőjegy+szállás 110ezer Ft körül volt fejenként, ami nem rossz ár egy izlandi eljutáshoz. Sokkal olcsóbban az Iceland Expresszel sem lehetne eljutni, ráadásul azzal körülményes a menetrendek összehangolása is. Bár az is igaz, hogy így meg erősen kötött az időpont, illetve nem feltétlenül Reykjavíkban foglaltam volna a szállást, ha én választhattam volna.
1. nap: Indulás Ferihegyről 7:00-kor. A találkozó 5:00-ra volt meghirdetve, de egy rutinos utazó ilyeneknek nem dől be. Negyed 7 körül is még simán be lehetett csekkolni. A checkin meglepő módon 2B-n volt, ami kongott az ürességtől. Az indulás viszont 2A-ról, ahol viszont hatalmas tömeg volt, de az átvilágítás nagyon sebesen zajlott. Beszállítás időben megkezdődött és 7-kor már gurultunk a kifutópálya felé. T1 pályájáról szálltunk fel ÉNY-i irányba. A kapitány röviden bejelentkezett, elmondta a várható repülési időt. Az útvonalat kis képernyőkön lehetett követni (Prága-Hamburg-Észak-Skócia-Feröer-szk.). A légitársaság a Travel Service volt. A fedélzeten folyamatosan adtak ingyen innivalót, illetve kaptunk egy felejthető reggelit is. Az út sima volt, leszállás előtt ismét jelentkezett a kapitány, elmondta a pontos landolási időt, illetve az időjárási helyzetet (3 fok, eső). Kb. 15 perccel menetrend előtt érkeztünk. A csövet nagy sokára sikerült a géphez tolni. Mire a szalagokhoz értünk, a csomagok már ott keringtek, így már mehettünk rögtön az autókölcsönző pulthoz. A forintgyengülésnek köszönhetően az autót is az utazási irodán keresztül béreltük, mivel ugyanúgy 200€ körül volt 4 napra egy A kategóriás autó. Hazait kaptunk (Swift). Az autót tele tankkal adták át és vissza is teletankolva kellett vinni. A kulcs átvétele után fél 10-kor már robogtunk is az első napi program felé, ami a Hekla megbámulása lett volna.
A 41-es útról Reykjavík szélén áttértünk az 1-esre, ahol muszáj volt megállni a 417-es torkolatánál egy fotószünetre.
![kép1](https://img.index.hu/imgfrm/2/7/2/3/THM_0005882723.jpg)
Majd folytattuk utunkat a 30-32-es úton. Megálltunk a Þjorsa folyó egy zúgójánál.
![kép2](https://img.index.hu/imgfrm/2/7/6/3/THM_0005882763.jpg)
Az izlandi utakra jellemző, hogy kevés az előjelző tábla, így lehet gyakorolni a tolatást. :-) Így jártunk a Hjálparfoss megtekintésével is, ugyanis a folyón átívelő híd előtt kell letérni. Ami az emberben csak a folyón átérve tudatosul, amikor a szeme sarkában bevillan egy tábla. Egy rázós földúton a főúttól nem túl messze van a kialakított parkoló, ahonnan kiépített lépcső visz el a vízesésig, ami gyönyörű. A körülötte lévő sziklaalakzatok nem kevésbé.
![kép3](https://img.index.hu/imgfrm/2/8/1/2/THM_0005882812.jpg)
A 32-es út rövidesen becsatlakozott a 26-osba, ami első találkozásunk volt a borzalmas minőségű főúttal, ami jellemző az izlandi úthálózatra.
A 32-esen sem volt az az nagy csúcsforgalom (kb. negyedóránként 1 autó), a 26-oson viszont még a jó részen sem találkoztunk senkivel sem.
![kép4](https://img.index.hu/imgfrm/2/8/5/7/THM_0005882857.jpg)
Kisebb kitérőt tettünk a Þjófafoss felé. 2 villanypásztor leküzdése után le is jutottunk a folyópartra.
![kép5](https://img.index.hu/imgfrm/2/8/8/0/THM_0005882880.jpg)
A célból, a Heklából az alját láttuk. Valamerre erre kellett lennie, de az alacsony felhők miatt nem sok látszott.
![kép6](https://img.index.hu/imgfrm/2/9/4/5/THM_0005882945.jpg)
Majd visszaértünk az 1-esre és elindultunk Selfoss irányába. Útközben megálltunk az Izland legbővizűbb vízeséseként jellemzett Urriðafossnál, ami a 302-es útról érhető el.
![kép7](https://img.index.hu/imgfrm/2/9/8/5/THM_0005882985.jpg)
Utunkat a 302-305-ös utakon folytattuk, ahol 500m jó minőségű utat 3km kátyúhalmaz követett felváltva. Az óceán partjára leérve láthattunk Izland első beton világítótornyát, amit a reykjavíki templom ihletett.
![kép8](https://img.index.hu/imgfrm/3/0/1/5/THM_0005883015.jpg)
A tengerpart errefelé a lávafolyamoktól lagúnás.
![kép9](https://img.index.hu/imgfrm/3/0/6/6/THM_0005883066.jpg)
Majd a 34-es úton, ami már jó minőségű elértük Selfosst, amiről a Lonely Planet, mint "ugly city" emlékezett meg. Hát nem is valami elbűvölő város.
![kép10](https://img.index.hu/imgfrm/3/0/9/2/THM_0005883092.jpg)
Az 1-es úton visszatérve a nap végére maradt a szállás elfoglalása Reykjavíkban, ami a Hotel Cabin volt, ahol a deluxe szoba olyan, mint máshol a normál.
[folyt.köv.]