szferi82 Creative Commons License 2009.05.04 0 0 2004
Kezdjük a végén. Hadrianus földdel tette egyenlővé jeruzsálemet, aztán rá épített egy várost. Inkább úgy kell feltenni a kérdést, szándékosan építtette -e a vénusz templomot jézus megfeszítésének helye fölé? valószínűleg nem, de azért gondolkodj egy kicsit: ez nem kultikus hely, hanem a kivégzések színtere volt évszázadokon át. Egyébként jupiter templomát pl. direkt a jeruzsálemi templom helyére építtette, hogy bosszantsa a zsidókat. Ez nem teória, nézz utána.

A keresztények pedig nem zarándokoltak. tiszteletben tartották a nagy tanítók emlékét, de ez a tisztelet egészen a negyedik századig nem lett a vallás része. Már sokszor leírtam, értsd meg: ez ellentétben állt a második parancsolattal. Pogányságnak tartották, irtóztak tőle. erről magad is meggyőződhetsz, ha a kezedbe veszel bármilyen, a korai kereszténységről szóló könyvet. a zsidóknak, bárhol éltek is, életükben egyszer illett ellátogatni a templomba, de az ő zarándoklatuk is megszűnt a templom lerombolásával, a keresztényeknél pedig nem is volt ilyen: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”.

Túl sokat fantáziálsz :)
Előzmény: kilenctizenegy (2002)